Jókívánság

Mikor kigyúlnak a fények,
pajkos tündérek zenélnek.
Huncut mosollyal egy Rád kacsint,
kicsi kendőből csillámot hint.
Így adja át üzenetem:
Kellemes Ünnepeket!

13. fejezet - Bemutatkozás

Bocsika, hogy megint ennyit várattalak titeket, de valójában ez a blog, amolyan "nyári elfoglaltság"-nak indult, szóval suliidőben nem igazán van időm írni. Még valami. Csak, hogy tudjátok Cherry valójában egy angyal, aki a Mennyországból jött és volt olyan kedves, hogy legépelje nekem ezt a fejit, mert én 1. Utálok gépelni, 2. Hibásan gépelek, 3. UTÁLOK gépelni. Szóval örök hála neki. És ha a közeljövőben is ilyen csupa-szív lesz, meghívom egy forró csokira.xD

(Alice szemszöge)

Edward lassan eltávolodott Isi-től, de nem tudta megtartani magát. Csukott szemmel dőlt oldalra. Isi csak az utolsó pillanatban eszmélt fel és elkapta, mielőtt elterült volna a kövön. Amikor viszonylag biztonságos helyzetbe állította Edwardot, felénk fordult.

- Megtudhatnám, hogy mi volt ez az egész? - kérdezte értetlenül.

- Azt hiszem, összekevert titeket - válaszolt Jasper.

- Összekevert?

- Igen - mondtam. - Pontosan úgy nézel ki, mint ő.

- Ki?

- Bella - mondta Alec. - Azt hittem, tudod. Vagy talán a többiek nem mondták?

- Nem - motyogta. - Ezt valahogy kihagyták.

Edward karját lassan átvetette a vállai felett és átfogta a derekát. Felemelkedtek, és lassan kifelé araszoltak a cellából.

- Cassi! Adam! - szólt halkan. Az idegen lány előrébb lépett, és kezét felemelve hátrébb küldött minket. A komoly képű fiú mellé állt, mintha falat állítanának köztünk és köztük.

Isi-ék lassan araszoltak kifelé, és amikor a legközelebb voltak hozzánk, Edward arca megrándult, mintha megérezte volna az illatunkat. Morgás tört fel a torkából, mintha ellenségek lennénk. A gyengeség megszűnt, élet költözött a sötét szemekbe. Az izmai megfeszültek, mintha támadni akarna, de nem ő készült egyedül. Isi karjai már nem tartották, inkább lefogták őt. Cassi és Adam pedig széttárt karokkal léptek egyre hátrébb és hátrébb, hogy Edward ne érezze olyan erősen az illatunkat. Isi-vel már kiértek a nagy kétszárnyú ajtón, amikor leeresztették karjaikat. Azonnal utánuk indultunk, mégsem láttuk őket. Átmentünk a tróntermen, és kimentünk egy másik ajtón. Elsétáltunk Gianna előtt, aki kedvesen mosolygott, majd néhány folyosót magunk mögött hagyva kiértünk a kastélyból. Edwardot és Isi-t nem láttam sehol, de az erdő felé mehettek, mert Cassi és Adam arra vezettek minket. A város csendes volt, csak néhány későn fekvő, reggelig bulizó ember sétálgatott a kihalt utcákon. Kiérve a városkapun elfordultunk, és szinte azonnal az erdőben találtuk magunkat.

- Mélyen az erdőbe vitte - mondta Cassi.

- Fussunk! - tanácsolta Adam.

Ránk néztek, hogy mi mit gondolunk róla.

- Rendben - válaszolt Carlisle.

Futásnak eredtünk. Nem tudom, honnan vette Cassi, hogy mélyen az erdőben vannak, én még az illatukat sem éreztem.

- Lassítanak - mondta Adam. - Most álltak meg.

- Hamarosan ott vagyunk - mondta Cassi, és valóban érezni kezdtem az ismerős napfényillatot.

Lassítottunk, majd megálltunk a fák között. Ráláttunk egy rétre, aminek a közepén Isi éppen Edwardot engedte el, miután sikerült stabilan leültetnie egy fához. Esme már indult volna, hogy mellette legyen, de Adam megállította.

- Nem mehetsz oda! - morogta.

Carlisle izmai megfeszültek a gorombaság miatt, Cassi pedig szúrós szemekkel nézett Adam-re.

- Még mindig nem táplálkozott - fordult kedvesen Esme-hez. - Veszélyes lenne a közelébe menni.

- Minket soha nem bántana - mondta Emmet.

- De igen, ha nem tudja, hogy ti vagytok azok. Csak azt érzi, hogy vámpírok vagytok, és ösztönösen reagál. Ezért kell bezárni a vámpírokat az ítélet végrehajtása előtt. Így is védekeznek, de nincs bennük elég erő, hogy legyőzzenek minket.

- Akkor minket sem tudna bántani, miért nem mehetünk közelebb? - értetlenkedett Rose.

- Ti nem tudnátok bántani őt, akkor sem, ha szükséges - mondta somolyogva Cassi. - Egyébként azt, hogy "nincs benne elég erő, hogy legyőzzön minket", azt leginkább Isi-ről mondtam. Ő mindannyiunknál erősebb. Edward minket talán legyőzne, de őt soha nem tudja.

Ekkor hatalmas üvöltés rázta meg az erdőt, amit egy hangos reccsenés követett. A következő pillanatban Isi jelent meg a rét túloldalán egy törött nyakú oroszlánt vonszolva maga után. Lassan közelített Edward felé, aki morogva emelte fel a fejét, amikor megérezte a jelenlétét, de amikor megpillantotta az arcát, újra ellazult. Isi mellé lépett, és az oroszlán egyik mancsát felhasította, majd Edward szájához emelte. Amikor megérezte a vért, azonnal rávetette magát, és mohón szívni kezdte.

- Hátrébb kéne mennünk - motyogta Jasper.

- Miért? - értetlenkedtem.

- Ennyi vértől visszakapja ugyan az erejét, de a tudatát nem - válaszolta. - Hátrébb kéne menni, hogy ne érezzen meg minket.

- Nincs rá szükség - válaszolt nyugodtan Cassi.

Jasper értetlenül nézett, de nem volt ideje kérdezősködni.

Az oroszlán vértelenül esett vissza a földre, Edward pedig morogva kapta fel a fejét. Már indult is felénk, amikor két kar fonódott a derekára, megakadályozva a mozgásban. Edward minden erejével szabadulni próbált, de valamiért képtelen volt. Isi minden nehézség nélkül vonszolta őt a rét másik végébe és behúzta a fák közé. Tisztes távolságból követtük őket. Az erdőből kilépve egy hatalmas pusztára értünk, ahol rengeteg állat futkározott. Néhány oroszlán éppen elejtett egy gyanútlan őzet. Amikor Edward megérezte a vérszagot, elvesztette a fejét. Újra minden erejével próbált kiszabadulni a szorításból, de Isi még mindig túl erősnek bizonyult. Csak akkor engedte el Edwardot, mikor az már teljesen a vér hatása alá került, talán azért, hogy minket semmiképpen ne támadhasson meg. Végignézte, ahogy elejt egy másik oroszlánt, és szárazra szívja, majd egy újabb után ered. Aztán felénk fordult egy halvány mosollyal az arcán.

- Azt hiszem, be kellene mutatnom a barátaimat - mosolygott. - Amilyen modortalanok, kétlem, hogy ők megtették volna.

- Cöh!

- Nos. A cöngetős lány Elisabeth Cassi Volturi. A szemöldökhúzogatós, faképű fiú pedig Adam Volturi. Ne tévesszen meg senkit! Vannak érzelmei, még ha nem is látszik. És szingli. - tette még hozzá, fél szemöldökét felhúzva.

Az említett dühösen felmordult, majd néhány lépés után eltűnt az erdőben.

- Na! Mondtam én, hogy vannak érzései.

- Isi!

- Most mi van? - tárta szét kezeit.

- Tudod, hogy ezt nem szereti! Lehetnél kicsit együttérzőbb.

- Én mérhetetlenül együttérző vagyok. És csak segíteni akarok. Annyi ideig volt egyedül, ideje változtatni - bólintott határozottan.

- Ez nem a te dolgod - rótta tovább Cassi.

- A barátom, már hogy ne lenne az én dolgom! - mondta Isi felháborodva.

Cassi válaszra nyitotta a száját, de Isi "Nem vitatkozom" pillantására becsukta, és lehajtotta a fejét.

- Lenne néhány kérdésünk - mondta óvatosan Carlisle a hirtelen támadt csendben.

- Természetesen szívesen válaszolok minden kérdésetekre. De csak egyesével! - villantotta fel jól ismert mosolyát Isi.

- Nos, először is... Talán... - kezdte óvatosan Carlisle. - Miért nézel ki pont úgy, mint Bella?

- Ezt sajnos nem tudom - válaszolt elgondolkozva. - Erről nem is tudtam, amíg Alec meg nem említette.

- Miért mondta azt Cassi, hogy te mindannyiunknál erősebb vagy? - tért a lényegre Emmet.

- Nos, még újszülöttnek számítok, mármint az erőmet tekintve, így azt hiszem, valóban mindannyiótoknál erősebb vagyok.

"Nem mond el mindent!", gyanakodtam.

- Jó, de ez csak ideiglenes - morogta a mackó. - Ő viszont azt mondta, hogy "Edward minket talán legyőzne, de őt soha nem tudja". - valóban.

Isi a szeme sarkából Cassi - re pillantott, aki nagyon zavarban lehetett, mert úgy tűnt, mintha a közeli fáktól várna választ az elhangzott kérdésre.

- Nos... - motyogta Isi.

Megelőzve a nem kikívánkozó választ, megszólaltam.

- Edward végzett.

- Ne most, hugi! Épp' beszélünk.

Egy időben két hangos csattanás is hallatszott. Az egyik jómagamtól származott. Éreztem is a tenyeremen, mekkora erővel találkozott Emmet bátyánk tarkójával. Komolyan! Mindenki felfogta a helyzetet, csak ő nem. Ezt nem hagyhattam annyiban.

Minden bizonnyal Rosalie is így gondolta. Nos, igen...

Ez volt a másik csattanás.

Cukker Blogger!!!

Szabályok:

1. Tedd ki a logót a blogodban.
2. Nevezd meg akitől kaptad.
3. Válaszolj a kérdésekre.
4. Nevezz meg 6 bloggert, akinek tovább adod, belinkelve a blogjukat.
5. Értesítsd az érintetteket a díjról.

1., OK-é!!! xD

2., Rami - http://nyomokban-twilightot-tartalmaz.blogspot.com/  NAGYON  KÖSZÖNÖM!!! 

3., Kedvenc -->

Író: Aki ír, írt, vagy valamikor a jövőben írni fog valami misztikusat! :D

Könyv: Minden, ami misztikus!  xD

Étel: Rántott husika, lecsó, szezámmagos csirke, sült krumpli, hamburger C(-:

Ital: COLA, limonádé

Szín: Olyan Bellás vagyok. Mindig más. Attól függ milyen napom van, vagy melyik lábbal keltem. De a rózsaszíntől mindig rosszul vagyok!!! :S

Énekes: Ricky Martin, L. L. Junior, Justin Bieber

Énekesnő: Miley Cyrus, Leona Lewis, Avril Lavigne, Lola

Együttes: Muse, Meat Loaf

Dj: nincs

Színész: Johnny Depp, Orlando Bloom (most néztem "A Karib-tenger kalózai"-t, ezért most csak ennyi, de van még!)

Színésznő: Emma Watson, (meg még sok mindenki!!!)

Mozifilm: Twilight Saga, stb.

Sorozat: Gyilkos elmék, Gyilkos számok, CSI (mind a 3 fajta), NCIS

Dal: Nincs elég hely a bejegyzésben, hogy mindet felsoroljam! :D Néhány:  Edward Maya: Stereo Love,  No Thanx: Se kép, se hang,  BNF: Bűnös, Rihanna: Rude Boy, meg ami kint van a lejátszóban, vagy kint lesz.

Hangszer: zongora(kicsit tudok is), gitár (nem tudok!!!)

Hónap: Április (szülinapom), Július (nincs suli :P)

Nap: csütörtök

Napszak: éjszaka (különösen, ha telihold van!)

Sport: úszás

Idézeted: Meglepő módon ebből is több van :D

"Ha eltűnik az alagút végéről a fény, akkor van a legnagyobb szükséged egy barátra, aki odaáll melléd egy fáklyával, megfogja a kezed és addig vezet, amíg meg nem látod az első fénysugarat. De ha nincs senki, a legkisebb kavicsban is elesel, felhorzsolod valamidet, és egy idő után ez a fájdalom elviselhetetlen lesz."

"Zokog - s szép szárán könny csorog,
Mint halhatatlan gyöngysorok."

"A nevetés az élet sója. Nevessetek a tévedéseiteken, de okuljatok belőlük, űzzetek tréfát a megpróbáltatásaitokból, de merítsetek erőt belőlük, a nehézségeket tekintsétek vidám játéknak, de küzdjétek le őket!"

Na meg amik ki vannak téve oldalt! :D 

4., 

1. Ivi - Volterra Szülötte 

2. Rose - Alice - Jasper

3. Ziaa - Emeraldlight 

4. Esztiii - Boldogság Örökké 

5. Lulu - De hisz nem is léteznek, ugye? 

6. Sylu - Vérvörös Alkonyat 

5., Máris!

12. fejezet - Ő

Mielőtt olvasnátok a fejezetet, válaszolnék a komikra!
Csicsó: Üdv köztünk! Ígérem nem fenyegetőzöm többet, ha továbbra is ilyen hű támogatóim lesznek. (TI!!!)
Kiki: Mivel ennyire aggódtok, ezért elengedem Edwardot. Talán már ebben a részben? Vagy még nem kéne? Hm?!
Lulu: Remélem is, hogy kíváncsi vagy! Ez volt a cél! Lényegében Edward most letört, és vigasztalásra van szüksége! ^^   XD
Eszter: A közeli jövőben nem fogok írni Bella szemszögéből! Mondjuk úgy, hogy nincs olyan állapotban, hogy megossza velünk a véleményét! :)
Adrii: Te csak ne panaszkodj! Mióta is mondod, hogy "holnap jön a friss"? Egy hete? Kettő?
Cherry: Ha mindent elmondanék, nem lenne okod olvasni! -.-' Amúgy Ő közelebb van, mint gondolnád!!! :)
Mesi: Azt hiszem, hogy csak az utolsó fejezetben fogjátok megtudni, hogy boldog vége lesz-e, vagy sem. Bár a cím sok mindent elárul! :D
Licsy: Sajnálom, de Bella nem lesz meg! (Legalábbis az a Bella akit mi ismerünk!!!)

(Alice szemszöge)

Mindenkit megdöbbentett a néhány héttel ezelőtti eset. Magam sem értem, hogy Edward miért vállalt kényszer rabságot, de Jasper nagyon mindent tudóan nézett rá. És az a nap is közeledett. Az egy hónapos itt létünk napja.

Ez a nap is úgy kezdődött, mint az összes többi. Mégis az az érzésem támadt, hogy valami érdekes fog történni. Mindenki a trónteremben volt. Aro mintha várt volna valamire, Caius-szal és Marcus-szal együtt. Vagy talán valakire. Senki nem tudta, hogy pontosan mire, talán csak Alec és Jane. Alec egyre szomorúbb, a hármak pedig egyre komorabbak lettek. Jane arcán azonban minden eltelt másodperccel nőtt az a gonosz mosoly. A város közepén álló toronyóra hetet ütött. A lemenő nap fénye megvilágította a termet. Jane mosolya vigyorrá hatalmasodott. Caius sóhajtott, Marcus lehunyta szemét és, mintha érzelem látszott volna arcán. Csalódott volt. Alec arcán egy pillanatra fájdalom suhant át. Aro azonban nem mozdul, továbbra is az ajtót figyelte.

- Aro! - szólt csendese Caius - Nem várhatunk tovább.

Aro megszorította a trónszék karfáját, majd felemelkedett. Köpenye zsebéből egy apró kulcsot vett elő, ugyanazt, amit a múltkor az asztaláról vett fel. Edward cellájának kulcsát. Mind tudtuk, hogy ez mit jelent. Itt az idő!

Ekkor egy halk sikkantás hallatszott odakintről, amire mindenki felkapta a fejét. A hang az ajtótól nem messze lévő recepciótól jött. Gianna-tól. Aro feszülten sétált le azon a pár lépcsőfokon. Caius és Marcus felemelkedtek székeikről, Alec pedig olyan gyorsan kapta fel a fejét, hogy szinte hallottam a reccsenést. Jane gyanakodva húzta össze a szemét. Mindenki a bejáratot figyelte feszülten.

Ekkor kivágódott az ajtó és három vámpír sétált be rajta, nyomukban a lihegő Gianna-val, akinek az arca ragyogott a boldogságtól, ahogy a középen álló lányra meredt. Bal oldalt egy 20-25 év körüli férfi állt, komoly, szinte már közönyös arccal. Jobbra tőlük pedig...
Senki.
Pedig az előbb még láttam ott valakit.
Hátra fordultam a hármak felé, és megláttam őt. Azt a lányt aki alig fél perce még az ajtóban állt. Most Alec nyakában lógott, aki szorosan magához ölelte és szenvedélyesen csókolta. A másik lány halk léptekkel indult Aro felé. Csak most tudtam megfigyelni Őt. Ahogy az arcára néztem talán még a szám is nyitva maradt. Bella! Ő lépkedett lassú, megfontolt léptekkel a trónszékek felé.

- Mindig valami ostobaságot csinálsz, ha nem vagyok itt? - kérdezte költőien, ahogy arcrepesztő vigyort produkált.

A megjegyzést halk kuncogás kísérte minden irányból. Még a faképű társa is halványan mosolygott kicsit beljebb lépve.

- Ideje volt, hogy megérkezzetek! - tromfolta le Aro, de nem tudta elrejteni megkönnyebbült sóhaját - Nem is tudtam, hogy nektek ilyen sokáig tart ideérni. - kicsit mintha csalódott lett volna.

- Ezt hogy értsem? - értetlenkedett - Talán hívtál minket?

Aro egy percig gondolkodott, majd mérhetetlen dühvel nézett a mellette álló Jane-re, aki igyekezett minél kisebbnek tűnni. Már-már gyanús volt, hogy Aro nekiesik és darabokra szedi Jane-t (amit igazán nem bántam volna, azok után, amit tett), hogy aztán elégesse. De ezt azért mégsem most kéne!

- Nos! - szól fennhangon Bella - Azt hiszem a hír valahogy elkerült minket, de ezzel majd máskor foglalkozunk. Szerencsére időben érkeztünk. Tisza véletlenül összefutottunk néhány baráttal, akik épp ezen az ügyön dolgoznak. Sajnos hiába! Micsoda meglepetés. - mintha nem is várt volna mást - Ők voltak szívesek részletesen elmesélni a helyzetet. Meg is lepett, hogy nem szóltál nekünk. Jut eszembe! Remélem nem baj, de azt mondtam a többieknek, hogy ha nem kaptak más feladatot, akkor akár haza is jöhetnek.

- Természetesen nem gond! - somolygott Aro

- Rendben! Akkor pár óra múlva itt is vannak. Kicsit elhagytuk őket félúton. - mosolygott sejtelmesen, de Aro rosszalló pillantására gyorsan hozzátette - Gondoltam jobb, ha sietünk. Talán baj?

- Dehogy baj!

Bella lehajtotta kicsit a fejét, alsó ajkát lebiggyesztette, és hatalmas szemekkel nézett Aro-ra. Ő csak sóhajtott és kicsit széttárta karjait. Bella néhány lépéssel előtte termett és szorosan megölelte. Mikor eltávolodott, az arcán rosszallás ült. Mutató ujjával megbökte Aro mellkasát.

- Hiányoztál te vén csont! - mondta gonoszul.

- Na, na! Vigyázz a szádra!

- Mi rosszat mondtam?! - Aro jelentőségteljes pillantására átfogalmazta a kérdést - Mi rosszat, ami nem igaz?

Mielőtt Aro szólhatott volna a szemtelenségért Bella már előttünk volt és édesen mosolygott.

- Üdv! Örülök, hogy megismerhetlek titeket. Én Isi Volturi vagyok.

Akkor ő nem Bella?! De... Annyira hasonlítanak! Ez nem lehet!

Mielőtt reagálhattunk volna Bella, vagyis Isi, már újra Aro előtt állt. Jobb kezét feltartotta, tenyérrel felfelé. Úgy állt ott, mintha egy kislány kérne pénzt az apjától. Elég bizarr látvány volt.

- Mit szeretnél? - kérdezte Aro, aki közben  feltűnés nélkül próbálta kezeit háta mögé rejteni. Sikertelenül!

- A kulcsokat! - felelte átható tekintettel

- Miért?

- Egek! Vajon miért lehet szükségem egy kulcsra? Csak nem kinyitni egy zárat?! - a fejét rázta és forgatta a szemeit - És mielőtt megkérdeznéd! Azért akarom kinyitni azt a zárat, hogy kiengedjem azt, akit zárva tart. - a következő mondatokat már úgy mondta, mintha ezeréves barátjának adna tanácsot - Te is tudod, hogy igazságtalan lenne az ítélet. Látom rajtad, hogy nem akarod bántani. És abban is biztos vagyok, hogy nem csak azért könnyebbültél meg, amikor beléptem, mert hetek óta nem voltam itthon.

Nem is foglalkoztam azzal, hogy megértsem a beszélgetést, inkább tovább figyeltem. Isi továbbra is tartotta a kezeit és várakozva nézett Aro-ra.

- És mi a terved? Mit fogsz tenni, miután elengedted Edward-ot.

- Pontos tudod, hogy mik a terveim.

- Tőled akarom hallani.

Nagy sóhajtás, mintha nem szeretne elmondani valamit kétszer, aztán a legmegdöbbentőbb szavak hagyták el a száját.

- Innentől kezdve Cullen-ék az én felügyeletem alá tartoznak. Mind itt tartózkodásuk, mind távozásuk esetén felelősséget vállalok mindenért, amit tesznek! Szándékomban áll, Cullen-ékkel együtt, nyomozni ebben az ügyben. Azt hiszem ennyi, ha lesz még valami szólok. - vigyorgott

- Hah! Makacs vagy, mint mindig. - törődött bele Aro

- Azt hittem kedveled, hogy ilyen vagyok. - az a vigyor minden bizonnyal levakarhatatlan - Szóval?

- Rendben! Menj! Az ügyet mostantól hivatalosan is rád hagyom. - nyomta a kulcsokat a kezébe

- Köszönöm. - libbenő hajjal fordult ismét felénk - Akkor hozzuk ki a mi kis rabunkat. Egyik cella sem lehet valami szívderítő látvány belülről.

Már fél úton volt az ajtó felé amikor homlokát ráncolva visszafordult.

- Mondhatok valamit, ami már a terembe lépésem óta csípi a csőröm?

- Gondolom úgy is elmondod. Talán jobb lenne, ha megengedném. Rendben. Mond!

Komoly arccal fordult Jane felé. Mélyen a szemébe nézett, majd úgy, hogy mindenki biztosan hallja és értse a célzást azt mondta:

- Jane! Ha fájdalmat nem is, a próbálkozást azért érzem. - olyan angyalian mosolygott, hogy ha nincs a szemében az a kicsi szánalom, talán még maga Jane is bedől neki. Így azonban iszonyatos haragra gerjedt. Mások csak kuncogtak. Valaki azonban nem tudta visszafogni magát és hangosan felkacagott. Jane felé kapta a tekintetét. A fekete szempár Félix arcára fagyasztotta a mosolyt, de mások sem mertek megszólalni. A teremre fagyos csend zuhant. Félix lehajtott fejjel és ökölbe szorított kezekkel várta a fájdalmat, ami nem jött. Összeráncolta a homlokát és óvatosan felpillantott. Jane dühösen vicsorgott rá és szemmel láthatóan nagyon erőlködött. Pár perc után abbahagyta a próbálkozást, de dühe nem csillapodott, csak átirányult. Izzó tekintetét Isi-re emelte, aki továbbra is nyugodtan álldogált az ajtó előtt, ami mögött a folyosó másik végén Edward raboskodott. Jane fenyegető arcát, mintha észre sem vette volna. Sötét szemeit az övébe fúrta, majd bájosan elmosolyodott. Minden szó nélkül megfordult és kinyitotta az ajtót. Jane gonosz mosolyra húzta ajkait és felénk fordult. Ekkor, mintha az idő lelassult volna.

Halk cuppanás jelezte, hogy Alec és az idegen végre elengedték egymást.

Jane a szemebe nézett és pontosan tudtam, hogy most a képességét fogja használni.

Jasper felmordult mellettem és igyekezett a háta mögé szorítani, de mielőtt megtehette volna, valaki más is morogni kezdett.

Aztán Jane hatalmas lendülettel fúródott a mellette lévő falba, Isi kezével a torkán. Aki olyan magasan tartotta, hagy lábai legalább fél méterrel a föld felett lógtak.

Tisztán láttam őket a porfelhő ellenére, de azt megint nem tudtam megállapítani, hogy az az idegen lány hogy került mögéjük. Megint nem láttam a mozgását. De most Isi-ét sem. Mire mi reagáltunk volna, ő már cselekedett is.

- Talán nem fogalmaztam elég érthetően. - mondta halkan, de olyan hangon, amitől megfagyott bennem a vér. A szemei most is sötétek voltak, mint eddig, de mintha izzott volna. Olyan sötét fényt árasztott, amitől még nekem is felállt a hátamon a szőr. Remegtem, és éreztem hogy kedvesem mellettem szintén megrettent tőle. Valaki halkan felnyögött mögöttem. Talán Esme volt, de az is lehet, hogy én magam. - Azt mondtam, hogy Cullen-ék az én felügyeletem alá tartoznak. És a felügyelet egyben védelmet is jelent. Még egyszer ezt, meg ne próbáld! Értetted?

- Isi! - figyelmeztette a másik lány

- Megértetted? - morogta hangosabban

Már annyira remegtem, hogy meg kellett kapaszkodnom Jasper-be így éreztem, hogy ő is megremeg kissé. Jane lassan bólintott, de Isi még mindig nem engedett a szorításon. A másik lány lassan felemelte a kezét és a vállára tette.

- Elég Isi!

Mintha erre várt volna. Isi szeme egyetlen pillantással visszanyerte egyszerű sötét színét, kezei pedig elengedték Jane torkát, amin vörös csíkok virítottak. Isi nyugodtan sétált vissza az ajtóhoz, kinyitotta és elment.

- Gyertek ti is! - szót az idegen lány

Elindult Isi után és útközben megfogta Alec kezét, hogy őt is magával vigye. Az idegen fiú, aki már mellettünk állt, szintén velük tartott. Tudtam, hogy Edward felé mennek, és én is menni akartam, de még mindig a történtek hatása alatt voltam. Jasper óvatosan átölelt és húzni kezdett. A többiek is lassan, bizonytalanul követtek minket.

Kiléptünk a trónteremből. Végig a folyosón. Át a nagy kétszárnyú ajtón, egyenesen a cellák felé. A nap már lement, de a sötét ellenére pontosan láttam bátyámat. Gyenge volt, nagyon gyenge. Szemei feketék voltak az éhségtől és alig bírta nyitva tartani őket. Nem hiszem, hogy észre vett minket.

- Ne csapjatok zajt! - suttogta Isi - Nem kéne megijeszteni!

Halkan kattant a zár és kitárultak a rácsok. Isi belépett és bezárta azokat maga után. Lassan odasétált Edward-hoz. Letérdelt elé és a szemeibe nézett. Ő csak most vette észre a lányt. Még minket sem érzékelt.

Ahogy Isi arcát nézte, a szemében valami megváltozott. Remegve és erőlködve emelte fel a kezét, hogy megérintse az arcát, de nem volt benne elég erő és keze a nyakára csúszott. Ujjaival apró köröket rajzolt. Isi mosolygott kedvesen és a vállára tette a kezét.

- Sajnálom! - motyogta Edward

Rekedt volt a hangja az éhségtől és az erőlködéstől. Csoda, hogy egyáltalán meg tudott szólalni.

- Bocsáss meg! - Isi nem érthette, miről beszél, de mi már tudtuk.

Nem volt időnk cselekedni. Edward ujjai megálltak és kezével kicsit közelebb húzta Isi-t. Erőlködés nélkül dőlt előre, mintha vonzaná valami. Nem láttam Isi arcát, de talán most  értette meg, hogy mire is készül Edward, mert izmai megfeszültek, reagálni azonban már nem maradt ideje.

Edward ajkai az övére simultak.

Ízelítő a 12.fejezetből

Jobbra tőlük pedig...
Senki.
Pedig az előbb még láttam ott valakit.

Hátra fordultam a hármak felé, és megláttam őt. Azt a lányt aki alig fél perce még az ajtóban állt. Most Alec nyakában lógott, aki szorosan magához ölelte és szenvedélyesen csókolta. A másik lány halk léptekkel indult Aro felé. Csak most tudtam megfigyelni Őt. Ahogy az arcára néztem talán még a szám is nyitva maradt. Bella! Ő lépkedett lassú, megfontolt léptekkel a trónszékek felé.

- Mindig valami ostobaságot csinálsz, ha nem vagyok itt? - kérdezte költőien, ahogy arcrepesztő vigyort produkált.

11. fejezet - Volturi

A következő hamarabb jön ígérem! Addig is jó olvasást!!! :P A hibákért bocsika nem igazán volt időm átolvasni!

A fájdalom elemészt. Nem bírom már tovább. Bella nélkül nem ér semmit az életem. Alice még próbál meggyőzni róla, hogy életben van, de már ő sem hisz benne igazán. Miért is hinne? 3 éve. 3 hosszú éve keressük és még mindíg semmi. Két hete érkeztünk meg Volterrába, hogy segítséget kérjünk. De én semmibe nem reménykedtem. És igazam is lett. Aro meghallgatott minket, pontosabban megnézte Carlisle emlékeit. Nem lepődtem meg a reakcióján, előre megmondtam, hogy ez lesz. Összehívta a hármak tanácsát, hogy ítélkezzenek felettünk. Pontosan! Ítélkeztek. Nem meglepő, hiszen elvesztettünk egy embert, aki sokat tudott rólunk. Nem is csak sokat. Mindent! Nekik ennyit jelent Bella és semmi többet. Az ítélkezés végén azt mondták, hogy segítenek nekünk megkeresni, de csak azért, hogy a titkunk biztonságban legyen. Csak egy hónapig fogják keresni. Aztán, ha megtalálták őt már csak két lehetősége van. Halál vagy kárhozat. A családomat és engem pedig szintén megölnek, ha a titok kiszivárgott. Bár ettől nem igazán félek, mert tudom, hogy Bella nem árulna el minket soha, semmilyen körülmények között. Ha mégsem találnák meg, azt bukásnak könyvelik el. Vagyis a büntetés ugyanaz, mint a titok kiszivárgás esetén. Halál. Nem akrtam semmit kockáztatni. Beszélnem kellett Aroval. Tisztán élt bennem az a beszélgetés, és nem csak azért, mert alig 12 napja történt. Azóta Alice minden felém intézett pillantásával ölni tudna.

"Csendben haladtam végig a hosszú beton járaton, mint egy kísértet. A hatalmas kastély, melynek egy része a föld allatt állt, csendbe búrkolózott. Az őrök többsége nem jár le ezekre a folyosókra. Az egész építmény hideg és idegen ugyan, de itt különösen jeges a levegő. Siettem, amennyire csak tudtam. A lehető legkevesebb időt akartam itt tölteni. Meg sem álltam a folyosó végéig. Szemben és két oldalt egy-egy hatalmas tölgyajtó ékelődött a kövek közé, melyek a három volturivezető szobáját takarták. Egyenesen a szemben lévőhöz léptem és halkan bekopogtam. Nem mertem hangosabban, mintha attól tartanék, hogy a hangra kiugrik valami a falak mögül, és megtámad. Nem mintha nem tudnám megvédeni magam, de ez az óvatosság ösztön szerűen jött.

- Szabad! - a nyugodt hang arról tanúskodott, hogy odabent már nem érezni ezt a jeges és rémisztő érzést, így szinte bemenekültem oda a hideg folyosóról.

- Remélem nem zavarok. - mondtam neki, amikor beléptem

- Te sohasem zavarsz drága Edward!

- Beszélnem kell veled Aro!

- Mond csak! Miről van szó? - kérdezte kíváncsian

- Az ítéletről. - válaszoltam színtelen hangon.

A megértés fénye csillant fel a szemében, és arcáról aggodalmat is leolvastam. Tudta, hogy mire szeretném kérni, de azt nem, hogy mit fog rá válaszolni.

- Tudod, hogy miért jöttem.

- Jobb szeretném a te szádból hallani.

- Ne büntesd a családomat az én bűnömért! Minden, ami történt, miattam történt, ők nem tehetnek semmiről.

- Nem változtathatom meg a döntésünket. - bizonytalankodott

- Nem is kérlek rá.

- Akkor mire kérsz? - pedig pontosan tudta. Tényleg tőlem akarta hallani.

- Azt kérem, hogy ne büntesd a családomat az én hibáimért. Elég, ha én bűnhődöm értük.

- Saját halálodat kívánod?

- Ha a halál az egyetlen megoldás, azt csak magamnak kívánom.

- "Ha"? - igazán meglepődöttnek látszott.

- Bízom benne. Tudom, hogy nem árulná el a titkunkat senkinek.

- És ha mégis?

Nem akartam vitatkozni vele, így úgy tettem, mintha elképzelném, hogy ez valóban megtörténhet.

- Akkor az is az én hibám lenne.

- Azt kéred tőlem, hogy öljem meg a barátom fiát?

- Inkább, mint hogy  megöld ártatlan barátodat és ártatlan családját. - szándákosan hangsújoztam az "ártatlan" jelzőt, hogy még inkább elbizonytalanítsam. El is értem a célomat.

- Carlisle valóban jó barátom. - ismerte el - De a törvény, az törvény! - győzködte magát továbbra is.

- A törvény szerint büntetni kell a bűnöst. Csak a bűnöst.

Nagyot sóhajtott. Nem tudta, mit is tegyen, de én igen. Addig kell ütni a vasat, amíg meleg.

- Kérlek Aro! - vetettem be az utolsó fegyverem - Carlisle az apám, Esme pedig az anyám. Így gondolok rájuk, amióta csak megismertem őket. Nem akarom, hogy a lelkük elpusztuljon!

Tágra nyílt szemekkel nézett rám. Soha nem hittem benne, hogy nekünk vámpíroknak, még  van lelkünk, de megváltoztam. Legalábbis részben biztosan. Nem tudom elhinni, hogy olyan nagyszerű teremtményeknek - mint Esme, vagy Carlisle, vagy a testvéreim - ne lenne lelkük. Még ha nekem nincs is, mert ebben az egyben biztos vagyok. Aro bizonyára nem hitt nekem. Úgy gondolta, bármit megtennék azért, hogy megvédjem a családom, ami igaz is. De nem hazudtam, és ezt be is bizonyítom.

Felemeltem a kezem, és óvatosan felé nyujtottam. Óvatosan érintette meg, mintha félne attól, amit látni fog. Megfogta, majd föléhajolt. És végignézte a filmet, amit én már ezerszer láttam, vagy többször is tán."

A kőlépcsőn ültem, a felettem lévő hatalmas boltív árnyékában. Hallgattam az emberek gondolatait. Mindíg kerültem mások elméjét, menekültem az ostromló hangok elől. Most azonban megnyugtattak. Megnyugtatott a tudat, hogy valakinek az a legnagyobb problémája, hogy mit főzzön vacsorára.

- Edward! - szólt mögöttem Alice

- Hm?

- Aro beszélni akar velünk. Most. A szobájában vár.

Nem várt válaszra, csak megfordult és elindult a rideg folyosó felé. Én is feltápászkodtam, és utána indultam. Szótlanul sétáltunk végig a kastélyon, míg megérkeztünk Aro szobályának ajtajához. Alice halkan bekopogott.

- Szabad! szólt Aro nyugodtan

Ahogy beléptünk a szobába azonnal családom többi tagját pillantottam meg. Úgy tűnt nem tudják, miért is vagyunk itt, de én pontosan tudtam.

- Nos... Talán jobb, ha azonnal bele is kezdek. - szólt ismét Aro, de nem úgy tűnt, hogy nagyon lelkes a mondanivalója miatt.

- Már így is sokáig húztam. - motyogta halkan, hintha magát győzködné - már két hete keressük Bellát, ám semmit nem találtunk. Még halvány nyomokat sem, pedig a legjobb katonáim dolgoznak az ügyön megállás nélkül. Nagyon sajnálom, de nem tartom valószínünek, hogy megtaláljuk őt akár most, akár később.

Mindenki összerezzent a szobában, és egy emberként néztek rám aggodalmas szemeikkel. Engem azonban nem lepett meg. Pontosan azt mondta, amit vártam tőle.

- A szokásaink szerint ebben az esetben be kellene zárnunk téged az ítélet végrehajtásának napjáig. Nem igazán a szökés, inkább a legyengítés végett. Nem kapnál vért, és így nem lenne erőd ellenállni, még ösztönszerűen sem. De mivel te...

- Rendben! - szakítottam félbe - Zárjatok be!

Valaki keservesen felzokogott a szoba másik végében. Nem kellett odanéznem, hogy tudjam Esme volt az, mégis megtettem. Amit láttam nagyon szíven ütött. Esme Carlisle karjaiba vetette magát és minden eddiginél keservesebben zokogott. Apám sem tudta egykönnyen visszatartani magát, de próbált erős maradni.

- Biztos vagy benne? - nyugtalankodott Aro. Láttam rajta, hogy nem szívesen tenne ilyet, különösen  szüleim előtt, és reménykedett benne, hogy ellenkezni fogok. De nem tettem. Nem akartam kivétel lenni. Valamiért megnyugtatott a gondolat, hogy tálán annyira legyengülök, hogy nem fogom érezni a fájdalmat. Be kell vallanom... Féltem. Féltem a fájdalomtól.

- Igen. - válaszoltam. Igen. Ez volt talán az egyetlen dolog, amiben most biztos voltam.

- Rendben. Akkor kövess kérlek. - mondta egy nyugtalan pillantás kíséretében a szüleim felé.

Kilépett a szobából, de előtte felvett egy apró kulcsot az asztaláról. Végig sétáltunk a mindíg csendes folyosón, de a végén nem a trónterem felé vezető irányba fordultunk. Épp ellenkezőleg. Nem a díszes és nyüzsgó termet vettük célba, hanem valami sokkal sötétebb helyet. Néhány méter után egy nagy kétszárnyú ajtóba ütköztünk. A zárban az ajtóméretéhez illő kulcs volt. Aro elfordította és beléptünk a kétoldalt cellákkal szegélyezett áporodott szagú végeláthatatlan folyosóra. Sétáltunk néhány métert, majd ismét megálltunk. Aro kinyitotta az egyik mellettünk lévő cellát, és kitárta előttem. Engedelmesen besétáltam, mint egy kiskutya a házába. Hallottam, ahogy Aro bezárja mögöttem a rácsokat, de nem fordultam meg. Mielőtt a nagy kétszárnyú ajtó bezáródott volna, még hallottam reményvesztett sóhaját. Aztán semmi, csak a csend és magány. Elsétáltam a cellám hátsó sarkába, leültem és vártam. Vártam a véget, a sötétséget, az érzelemmentességet, a halált.

U.i.: NA! A mi kis Edwardunk most egy kicsit hűsölni fog , egyelőre ismeretlen ideig. Annyit azonban elárulok, hogy a következő részben a kis hősünk egy egyelőre ismeretlen hölgyeménnyel fogy "közelebbről megismerkedni". Ebből mindenki arra következtet, amire akar. Várom a komikat! Pussz: Gina

Kreatív Blogger!!!(2)

1. Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad (belinkelve a blogját)!
2. Tedd ki a logót a blogodra!
3. Írj magadról 7 dolgot!
4. Add tovább 7 embernek (ne felejtsd el linkelni a blogjukat)!
5. Hagyj megjegyzést náluk, hogy tudjanak a díjazásról!

1., Nagyon, nagyon, nagyon KÖSZÖNÖM  Rami - nak

2., Meg van!!! xD

3.,
1. Imádok zenét hallgatni és, ha csend van, akkor a falra mászok! :D
2. Igazából nagyon szerény vagyok, és könnyen megbántódok, csak ezeket az ökörködésekkel leplezem. (Nagyon ügyesen :P)
3. Nagyon szeretek olvasni (ha hiszitek, ha nem), de az írás már vetekszik vele!
4. Vámpír rajongó vagyok, amivel az egész család agyára megyek!
5. Orvos akartam lenni, de ezt a kémia kb. tucat 3-as után meg kéne fontolnom :P
6. Anyukám fodrász, de legutóbb majdnem kopaszra nyírt, szóval erősen gondolkodok a hajnövesztésen.
7. Néha szeretek túlozni, a hatás kedvéért, vagyis azt a "tucat 3-as", meg azt a "majdnem kopaszra nyírt" megjegyzést nem kell annyira komolyan venni xD

4., 
1. Nikuska94
2. adrii_
3. •αп∂ι•
4. Thara
5. Szimcsi
6. Cherry
7. Crystal

5., O. K.