Sziasztok! :) Cherry vagyok, GinaX bétája, örvendek. ^^ Szóval, a helyzet az, hogy GinaX tegnapra ígérte az új fejezetet, de a technika közbeszólt. :S Beszéltem vele, és megengedte, hogy felrakjam a meglévő részt a fejezetből, de ez NEM a teljes rész, szóval, amint lehet (a jövő héten várható), jön a folytatás! Kellemes olvasást! :) Puszi, Cherry
Lassan haladtunk végig a hűvös folyosókon és rengeteget lépcsőztünk. Egyik lépcsősort a másik követte és a köztünk lévő csend egyre súlyosabb lett. Igazságtalan volt, amit csináltam. Ezzel teljesen tisztában voltam. Tudtam, hogy bocsánatot kellene kérnem, de mire rászántam magam, megérkeztünk. Az egyik torony felső részében voltunk, ahol egymás mellett két ajtó állt, és semmi más. Az apró, sötét helyiségben csak még szörnyebben éreztem magam, ezért hálát adtam az égnek, amikor Isi végre megszólalt.
- Ez lesz a te szobád. - mondta és kinyitotta a jobb oldalit.
- Csinos. – motyogtam.
- Az enyém a másik.
- Hogy? - kérdeztem vissza.
- A másik, ami a tiéd mellett van, a bal oldali. Mivel a toronyban csak ez a két szoba van, ezért gondolom, nem fogod eltéveszteni, ha szeretnél betalálni. – vigyorgott.
- Miért mennék én a te szobádba? – gyanakodtam.
- Bármiért. Mondjuk, nem találod a mosdót, vagy egyszerűen csak beszélgetésre vágysz... - a végére már egészen komoly lett a hangja.
- Aha. - motyogtam, és elindultam felfedezni az új kis birodalmamat.
- Edward! - fogta meg a karomat. Meglepődve pillantottam rá és még jobban meglepett, hogy arca mennyire komoly és együttérző volt.
- Komolyan! - mondta halkan. - Bármikor jöhetsz. Bármi is történjen, keress meg! - majd kuncogva hozzátette: - Kopognod sem kell.
- Micsoda ajánlat, ezt nem hagyhatom ki - mondtam somolyogva.
- Akkor további szép estét! Majd találkozunk. - lépett a saját ajtajához.
- Isi! - szóltam utána, mikor már átlépte a küszöböt.
- Hm?
- Köszönöm! - mondtam komolyan. Egy pillanatig csak nézett, mielőtt megszólalt.
- Igazán nincs mit! - vigyorgott és bezárta az ajtaját.
"Ez a lány állandóan vigyorog" gondoltam, ahogy beléptem az ajtómon. "De nem is baj… Hisz olyan jól áll neki." A szoba nyugodt csendjében volt időm átgondolni az eseményeket. Most már beláttam, hogy amit Isi tett, teljesen jogos volt. Igazságtalan voltam vele. Megítéltem, pedig nem is ismertem. Na, nem mintha ez azt jelentené, hogy az égvilágon mindenben egyetértek vele. Csak most kivételesen igaza volt. Ekkor hallottam meg a zuhany csobogását a mellettem lévő szobából. Nem tehettem róla, hisz mégis csak férfiból volnék, de a képek csak úgy beúsztak a gondolataimba. Nem volt nehéz elképzelnem, hogy hogyan festhet kevesebb ruhában, hisz Bella testét nem egyszer öleltem magamhoz. (Megjegyezném, hogy a gondolataim már akkor is kissé csapongóak voltak.) Egyre zavarba ejtőbb képeket láttam magam előtt. Már azt sem tudtam megmondani, hogy tulajdonképpen Isiről, vagy Belláról fantáziálgatok, de egy biztos, nagyon élénk a képzelőerőm. Amikor egy határozott kopogást hallottam, úgy pattantam ki az ágyból, mintha az lángra kapott volna. Még szerencse, hogy nem hozzám, hanem Isihez akart valaki bejutni, mert én nem igazán voltam szalonképes állapotban. A kezeimet ökölbe szorítottam és úgy lihegtem, mintha emberként most futottam volna le a maratont. Közben hallottam, hogy Isi szobájában elzáródik a víz.
- Ki az? - kérdezte halkan.
- Hát én! Ki más? - felelte egy mély férfihang. Szinte láttam magam előtt a jelenetet, ahogy kivesz egy törölközőt a szekrényből és szorosan magára csavarja. Ahogy mosolyogva az ajtóhoz lép.
- Szia, cica! - mondta perverzen a férfi.
- Szia, édes! - kuncogott a lány. - Érezd magad otthon!
- Nálad mindig, drágaságom.
Tudom, hogy mit mondtam odalenn a nagyteremben, de igazából nem gondoltam úgy, hogy Isi mindenkivel lefeküdne. Szóval ez most sokkolt. Na, nem mintha egyetlen férfi megjelenése azt jelentené, hogy mindenkivel ilyen "közvetlen" a viszonya, de ez a párbeszéd kezd egyre kétértelműbb lenni.
- Van egy kis időd számomra? - Ez az a fajta kérdés volt, ami szinte már a parancs kategóriába tartozik. Ha Isi olyan, amilyennek gondolom, akkor úgy elküldi a vendégét a francba, hogy a lába sem éri a földet. Nem hiszem, hogy eltűrné, ha parancsolgatnak neki.
- Számodra mindig. – dorombolt. Dorombolt?! Ezt nem hiszem el! Az egész világ kezd kifordulni önmagából.
- Nem fogsz lecserélni?
- Téged soha. - dorombolt tovább. A két hang annyira azonos irányból jött, hogy biztosra veszem, úgy össze voltak tekeredve, mint a fonott kalács.
- Be kell vallanom, azt hittem, már le is cseréltél. Az a Cullen kölyök nagy hatással volt rád. – Mintha egy kis aggodalom csengett volna a hangjában. Nem az az „El akarsz hagyni?”, inkább az a „Minden rendben veled?” fajta. Ez meglepett. Talán Isi nem képel fel mindenkit, aki úgy viselkedik vele, ahogy én?
- Ne aggódj, mio amante! Megtanultam vigyázni magamra. – Amit mondott komoly volt, a hangja mégis játékos maradt.
- Mio amante? – dorombolta a férfi. Ebben a hangban aztán nem volt semmi aggodalom, perverz és kéjes hanglejtés viszont annál inkább. Isi gyöngyözően felkacagott. - Csak nézz magunkra. Talán nem?
- Eléggé félreérthető, valóban. De tehetnénk még félreérthetőbbé. – sutyorgott.