Jókívánság

Mikor kigyúlnak a fények,
pajkos tündérek zenélnek.
Huncut mosollyal egy Rád kacsint,
kicsi kendőből csillámot hint.
Így adja át üzenetem:
Kellemes Ünnepeket!

13. fejezet - Bemutatkozás

Bocsika, hogy megint ennyit várattalak titeket, de valójában ez a blog, amolyan "nyári elfoglaltság"-nak indult, szóval suliidőben nem igazán van időm írni. Még valami. Csak, hogy tudjátok Cherry valójában egy angyal, aki a Mennyországból jött és volt olyan kedves, hogy legépelje nekem ezt a fejit, mert én 1. Utálok gépelni, 2. Hibásan gépelek, 3. UTÁLOK gépelni. Szóval örök hála neki. És ha a közeljövőben is ilyen csupa-szív lesz, meghívom egy forró csokira.xD

(Alice szemszöge)

Edward lassan eltávolodott Isi-től, de nem tudta megtartani magát. Csukott szemmel dőlt oldalra. Isi csak az utolsó pillanatban eszmélt fel és elkapta, mielőtt elterült volna a kövön. Amikor viszonylag biztonságos helyzetbe állította Edwardot, felénk fordult.

- Megtudhatnám, hogy mi volt ez az egész? - kérdezte értetlenül.

- Azt hiszem, összekevert titeket - válaszolt Jasper.

- Összekevert?

- Igen - mondtam. - Pontosan úgy nézel ki, mint ő.

- Ki?

- Bella - mondta Alec. - Azt hittem, tudod. Vagy talán a többiek nem mondták?

- Nem - motyogta. - Ezt valahogy kihagyták.

Edward karját lassan átvetette a vállai felett és átfogta a derekát. Felemelkedtek, és lassan kifelé araszoltak a cellából.

- Cassi! Adam! - szólt halkan. Az idegen lány előrébb lépett, és kezét felemelve hátrébb küldött minket. A komoly képű fiú mellé állt, mintha falat állítanának köztünk és köztük.

Isi-ék lassan araszoltak kifelé, és amikor a legközelebb voltak hozzánk, Edward arca megrándult, mintha megérezte volna az illatunkat. Morgás tört fel a torkából, mintha ellenségek lennénk. A gyengeség megszűnt, élet költözött a sötét szemekbe. Az izmai megfeszültek, mintha támadni akarna, de nem ő készült egyedül. Isi karjai már nem tartották, inkább lefogták őt. Cassi és Adam pedig széttárt karokkal léptek egyre hátrébb és hátrébb, hogy Edward ne érezze olyan erősen az illatunkat. Isi-vel már kiértek a nagy kétszárnyú ajtón, amikor leeresztették karjaikat. Azonnal utánuk indultunk, mégsem láttuk őket. Átmentünk a tróntermen, és kimentünk egy másik ajtón. Elsétáltunk Gianna előtt, aki kedvesen mosolygott, majd néhány folyosót magunk mögött hagyva kiértünk a kastélyból. Edwardot és Isi-t nem láttam sehol, de az erdő felé mehettek, mert Cassi és Adam arra vezettek minket. A város csendes volt, csak néhány későn fekvő, reggelig bulizó ember sétálgatott a kihalt utcákon. Kiérve a városkapun elfordultunk, és szinte azonnal az erdőben találtuk magunkat.

- Mélyen az erdőbe vitte - mondta Cassi.

- Fussunk! - tanácsolta Adam.

Ránk néztek, hogy mi mit gondolunk róla.

- Rendben - válaszolt Carlisle.

Futásnak eredtünk. Nem tudom, honnan vette Cassi, hogy mélyen az erdőben vannak, én még az illatukat sem éreztem.

- Lassítanak - mondta Adam. - Most álltak meg.

- Hamarosan ott vagyunk - mondta Cassi, és valóban érezni kezdtem az ismerős napfényillatot.

Lassítottunk, majd megálltunk a fák között. Ráláttunk egy rétre, aminek a közepén Isi éppen Edwardot engedte el, miután sikerült stabilan leültetnie egy fához. Esme már indult volna, hogy mellette legyen, de Adam megállította.

- Nem mehetsz oda! - morogta.

Carlisle izmai megfeszültek a gorombaság miatt, Cassi pedig szúrós szemekkel nézett Adam-re.

- Még mindig nem táplálkozott - fordult kedvesen Esme-hez. - Veszélyes lenne a közelébe menni.

- Minket soha nem bántana - mondta Emmet.

- De igen, ha nem tudja, hogy ti vagytok azok. Csak azt érzi, hogy vámpírok vagytok, és ösztönösen reagál. Ezért kell bezárni a vámpírokat az ítélet végrehajtása előtt. Így is védekeznek, de nincs bennük elég erő, hogy legyőzzenek minket.

- Akkor minket sem tudna bántani, miért nem mehetünk közelebb? - értetlenkedett Rose.

- Ti nem tudnátok bántani őt, akkor sem, ha szükséges - mondta somolyogva Cassi. - Egyébként azt, hogy "nincs benne elég erő, hogy legyőzzön minket", azt leginkább Isi-ről mondtam. Ő mindannyiunknál erősebb. Edward minket talán legyőzne, de őt soha nem tudja.

Ekkor hatalmas üvöltés rázta meg az erdőt, amit egy hangos reccsenés követett. A következő pillanatban Isi jelent meg a rét túloldalán egy törött nyakú oroszlánt vonszolva maga után. Lassan közelített Edward felé, aki morogva emelte fel a fejét, amikor megérezte a jelenlétét, de amikor megpillantotta az arcát, újra ellazult. Isi mellé lépett, és az oroszlán egyik mancsát felhasította, majd Edward szájához emelte. Amikor megérezte a vért, azonnal rávetette magát, és mohón szívni kezdte.

- Hátrébb kéne mennünk - motyogta Jasper.

- Miért? - értetlenkedtem.

- Ennyi vértől visszakapja ugyan az erejét, de a tudatát nem - válaszolta. - Hátrébb kéne menni, hogy ne érezzen meg minket.

- Nincs rá szükség - válaszolt nyugodtan Cassi.

Jasper értetlenül nézett, de nem volt ideje kérdezősködni.

Az oroszlán vértelenül esett vissza a földre, Edward pedig morogva kapta fel a fejét. Már indult is felénk, amikor két kar fonódott a derekára, megakadályozva a mozgásban. Edward minden erejével szabadulni próbált, de valamiért képtelen volt. Isi minden nehézség nélkül vonszolta őt a rét másik végébe és behúzta a fák közé. Tisztes távolságból követtük őket. Az erdőből kilépve egy hatalmas pusztára értünk, ahol rengeteg állat futkározott. Néhány oroszlán éppen elejtett egy gyanútlan őzet. Amikor Edward megérezte a vérszagot, elvesztette a fejét. Újra minden erejével próbált kiszabadulni a szorításból, de Isi még mindig túl erősnek bizonyult. Csak akkor engedte el Edwardot, mikor az már teljesen a vér hatása alá került, talán azért, hogy minket semmiképpen ne támadhasson meg. Végignézte, ahogy elejt egy másik oroszlánt, és szárazra szívja, majd egy újabb után ered. Aztán felénk fordult egy halvány mosollyal az arcán.

- Azt hiszem, be kellene mutatnom a barátaimat - mosolygott. - Amilyen modortalanok, kétlem, hogy ők megtették volna.

- Cöh!

- Nos. A cöngetős lány Elisabeth Cassi Volturi. A szemöldökhúzogatós, faképű fiú pedig Adam Volturi. Ne tévesszen meg senkit! Vannak érzelmei, még ha nem is látszik. És szingli. - tette még hozzá, fél szemöldökét felhúzva.

Az említett dühösen felmordult, majd néhány lépés után eltűnt az erdőben.

- Na! Mondtam én, hogy vannak érzései.

- Isi!

- Most mi van? - tárta szét kezeit.

- Tudod, hogy ezt nem szereti! Lehetnél kicsit együttérzőbb.

- Én mérhetetlenül együttérző vagyok. És csak segíteni akarok. Annyi ideig volt egyedül, ideje változtatni - bólintott határozottan.

- Ez nem a te dolgod - rótta tovább Cassi.

- A barátom, már hogy ne lenne az én dolgom! - mondta Isi felháborodva.

Cassi válaszra nyitotta a száját, de Isi "Nem vitatkozom" pillantására becsukta, és lehajtotta a fejét.

- Lenne néhány kérdésünk - mondta óvatosan Carlisle a hirtelen támadt csendben.

- Természetesen szívesen válaszolok minden kérdésetekre. De csak egyesével! - villantotta fel jól ismert mosolyát Isi.

- Nos, először is... Talán... - kezdte óvatosan Carlisle. - Miért nézel ki pont úgy, mint Bella?

- Ezt sajnos nem tudom - válaszolt elgondolkozva. - Erről nem is tudtam, amíg Alec meg nem említette.

- Miért mondta azt Cassi, hogy te mindannyiunknál erősebb vagy? - tért a lényegre Emmet.

- Nos, még újszülöttnek számítok, mármint az erőmet tekintve, így azt hiszem, valóban mindannyiótoknál erősebb vagyok.

"Nem mond el mindent!", gyanakodtam.

- Jó, de ez csak ideiglenes - morogta a mackó. - Ő viszont azt mondta, hogy "Edward minket talán legyőzne, de őt soha nem tudja". - valóban.

Isi a szeme sarkából Cassi - re pillantott, aki nagyon zavarban lehetett, mert úgy tűnt, mintha a közeli fáktól várna választ az elhangzott kérdésre.

- Nos... - motyogta Isi.

Megelőzve a nem kikívánkozó választ, megszólaltam.

- Edward végzett.

- Ne most, hugi! Épp' beszélünk.

Egy időben két hangos csattanás is hallatszott. Az egyik jómagamtól származott. Éreztem is a tenyeremen, mekkora erővel találkozott Emmet bátyánk tarkójával. Komolyan! Mindenki felfogta a helyzetet, csak ő nem. Ezt nem hagyhattam annyiban.

Minden bizonnyal Rosalie is így gondolta. Nos, igen...

Ez volt a másik csattanás.

Cukker Blogger!!!

Szabályok:

1. Tedd ki a logót a blogodban.
2. Nevezd meg akitől kaptad.
3. Válaszolj a kérdésekre.
4. Nevezz meg 6 bloggert, akinek tovább adod, belinkelve a blogjukat.
5. Értesítsd az érintetteket a díjról.

1., OK-é!!! xD

2., Rami - http://nyomokban-twilightot-tartalmaz.blogspot.com/  NAGYON  KÖSZÖNÖM!!! 

3., Kedvenc -->

Író: Aki ír, írt, vagy valamikor a jövőben írni fog valami misztikusat! :D

Könyv: Minden, ami misztikus!  xD

Étel: Rántott husika, lecsó, szezámmagos csirke, sült krumpli, hamburger C(-:

Ital: COLA, limonádé

Szín: Olyan Bellás vagyok. Mindig más. Attól függ milyen napom van, vagy melyik lábbal keltem. De a rózsaszíntől mindig rosszul vagyok!!! :S

Énekes: Ricky Martin, L. L. Junior, Justin Bieber

Énekesnő: Miley Cyrus, Leona Lewis, Avril Lavigne, Lola

Együttes: Muse, Meat Loaf

Dj: nincs

Színész: Johnny Depp, Orlando Bloom (most néztem "A Karib-tenger kalózai"-t, ezért most csak ennyi, de van még!)

Színésznő: Emma Watson, (meg még sok mindenki!!!)

Mozifilm: Twilight Saga, stb.

Sorozat: Gyilkos elmék, Gyilkos számok, CSI (mind a 3 fajta), NCIS

Dal: Nincs elég hely a bejegyzésben, hogy mindet felsoroljam! :D Néhány:  Edward Maya: Stereo Love,  No Thanx: Se kép, se hang,  BNF: Bűnös, Rihanna: Rude Boy, meg ami kint van a lejátszóban, vagy kint lesz.

Hangszer: zongora(kicsit tudok is), gitár (nem tudok!!!)

Hónap: Április (szülinapom), Július (nincs suli :P)

Nap: csütörtök

Napszak: éjszaka (különösen, ha telihold van!)

Sport: úszás

Idézeted: Meglepő módon ebből is több van :D

"Ha eltűnik az alagút végéről a fény, akkor van a legnagyobb szükséged egy barátra, aki odaáll melléd egy fáklyával, megfogja a kezed és addig vezet, amíg meg nem látod az első fénysugarat. De ha nincs senki, a legkisebb kavicsban is elesel, felhorzsolod valamidet, és egy idő után ez a fájdalom elviselhetetlen lesz."

"Zokog - s szép szárán könny csorog,
Mint halhatatlan gyöngysorok."

"A nevetés az élet sója. Nevessetek a tévedéseiteken, de okuljatok belőlük, űzzetek tréfát a megpróbáltatásaitokból, de merítsetek erőt belőlük, a nehézségeket tekintsétek vidám játéknak, de küzdjétek le őket!"

Na meg amik ki vannak téve oldalt! :D 

4., 

1. Ivi - Volterra Szülötte 

2. Rose - Alice - Jasper

3. Ziaa - Emeraldlight 

4. Esztiii - Boldogság Örökké 

5. Lulu - De hisz nem is léteznek, ugye? 

6. Sylu - Vérvörös Alkonyat 

5., Máris!

12. fejezet - Ő

Mielőtt olvasnátok a fejezetet, válaszolnék a komikra!
Csicsó: Üdv köztünk! Ígérem nem fenyegetőzöm többet, ha továbbra is ilyen hű támogatóim lesznek. (TI!!!)
Kiki: Mivel ennyire aggódtok, ezért elengedem Edwardot. Talán már ebben a részben? Vagy még nem kéne? Hm?!
Lulu: Remélem is, hogy kíváncsi vagy! Ez volt a cél! Lényegében Edward most letört, és vigasztalásra van szüksége! ^^   XD
Eszter: A közeli jövőben nem fogok írni Bella szemszögéből! Mondjuk úgy, hogy nincs olyan állapotban, hogy megossza velünk a véleményét! :)
Adrii: Te csak ne panaszkodj! Mióta is mondod, hogy "holnap jön a friss"? Egy hete? Kettő?
Cherry: Ha mindent elmondanék, nem lenne okod olvasni! -.-' Amúgy Ő közelebb van, mint gondolnád!!! :)
Mesi: Azt hiszem, hogy csak az utolsó fejezetben fogjátok megtudni, hogy boldog vége lesz-e, vagy sem. Bár a cím sok mindent elárul! :D
Licsy: Sajnálom, de Bella nem lesz meg! (Legalábbis az a Bella akit mi ismerünk!!!)

(Alice szemszöge)

Mindenkit megdöbbentett a néhány héttel ezelőtti eset. Magam sem értem, hogy Edward miért vállalt kényszer rabságot, de Jasper nagyon mindent tudóan nézett rá. És az a nap is közeledett. Az egy hónapos itt létünk napja.

Ez a nap is úgy kezdődött, mint az összes többi. Mégis az az érzésem támadt, hogy valami érdekes fog történni. Mindenki a trónteremben volt. Aro mintha várt volna valamire, Caius-szal és Marcus-szal együtt. Vagy talán valakire. Senki nem tudta, hogy pontosan mire, talán csak Alec és Jane. Alec egyre szomorúbb, a hármak pedig egyre komorabbak lettek. Jane arcán azonban minden eltelt másodperccel nőtt az a gonosz mosoly. A város közepén álló toronyóra hetet ütött. A lemenő nap fénye megvilágította a termet. Jane mosolya vigyorrá hatalmasodott. Caius sóhajtott, Marcus lehunyta szemét és, mintha érzelem látszott volna arcán. Csalódott volt. Alec arcán egy pillanatra fájdalom suhant át. Aro azonban nem mozdul, továbbra is az ajtót figyelte.

- Aro! - szólt csendese Caius - Nem várhatunk tovább.

Aro megszorította a trónszék karfáját, majd felemelkedett. Köpenye zsebéből egy apró kulcsot vett elő, ugyanazt, amit a múltkor az asztaláról vett fel. Edward cellájának kulcsát. Mind tudtuk, hogy ez mit jelent. Itt az idő!

Ekkor egy halk sikkantás hallatszott odakintről, amire mindenki felkapta a fejét. A hang az ajtótól nem messze lévő recepciótól jött. Gianna-tól. Aro feszülten sétált le azon a pár lépcsőfokon. Caius és Marcus felemelkedtek székeikről, Alec pedig olyan gyorsan kapta fel a fejét, hogy szinte hallottam a reccsenést. Jane gyanakodva húzta össze a szemét. Mindenki a bejáratot figyelte feszülten.

Ekkor kivágódott az ajtó és három vámpír sétált be rajta, nyomukban a lihegő Gianna-val, akinek az arca ragyogott a boldogságtól, ahogy a középen álló lányra meredt. Bal oldalt egy 20-25 év körüli férfi állt, komoly, szinte már közönyös arccal. Jobbra tőlük pedig...
Senki.
Pedig az előbb még láttam ott valakit.
Hátra fordultam a hármak felé, és megláttam őt. Azt a lányt aki alig fél perce még az ajtóban állt. Most Alec nyakában lógott, aki szorosan magához ölelte és szenvedélyesen csókolta. A másik lány halk léptekkel indult Aro felé. Csak most tudtam megfigyelni Őt. Ahogy az arcára néztem talán még a szám is nyitva maradt. Bella! Ő lépkedett lassú, megfontolt léptekkel a trónszékek felé.

- Mindig valami ostobaságot csinálsz, ha nem vagyok itt? - kérdezte költőien, ahogy arcrepesztő vigyort produkált.

A megjegyzést halk kuncogás kísérte minden irányból. Még a faképű társa is halványan mosolygott kicsit beljebb lépve.

- Ideje volt, hogy megérkezzetek! - tromfolta le Aro, de nem tudta elrejteni megkönnyebbült sóhaját - Nem is tudtam, hogy nektek ilyen sokáig tart ideérni. - kicsit mintha csalódott lett volna.

- Ezt hogy értsem? - értetlenkedett - Talán hívtál minket?

Aro egy percig gondolkodott, majd mérhetetlen dühvel nézett a mellette álló Jane-re, aki igyekezett minél kisebbnek tűnni. Már-már gyanús volt, hogy Aro nekiesik és darabokra szedi Jane-t (amit igazán nem bántam volna, azok után, amit tett), hogy aztán elégesse. De ezt azért mégsem most kéne!

- Nos! - szól fennhangon Bella - Azt hiszem a hír valahogy elkerült minket, de ezzel majd máskor foglalkozunk. Szerencsére időben érkeztünk. Tisza véletlenül összefutottunk néhány baráttal, akik épp ezen az ügyön dolgoznak. Sajnos hiába! Micsoda meglepetés. - mintha nem is várt volna mást - Ők voltak szívesek részletesen elmesélni a helyzetet. Meg is lepett, hogy nem szóltál nekünk. Jut eszembe! Remélem nem baj, de azt mondtam a többieknek, hogy ha nem kaptak más feladatot, akkor akár haza is jöhetnek.

- Természetesen nem gond! - somolygott Aro

- Rendben! Akkor pár óra múlva itt is vannak. Kicsit elhagytuk őket félúton. - mosolygott sejtelmesen, de Aro rosszalló pillantására gyorsan hozzátette - Gondoltam jobb, ha sietünk. Talán baj?

- Dehogy baj!

Bella lehajtotta kicsit a fejét, alsó ajkát lebiggyesztette, és hatalmas szemekkel nézett Aro-ra. Ő csak sóhajtott és kicsit széttárta karjait. Bella néhány lépéssel előtte termett és szorosan megölelte. Mikor eltávolodott, az arcán rosszallás ült. Mutató ujjával megbökte Aro mellkasát.

- Hiányoztál te vén csont! - mondta gonoszul.

- Na, na! Vigyázz a szádra!

- Mi rosszat mondtam?! - Aro jelentőségteljes pillantására átfogalmazta a kérdést - Mi rosszat, ami nem igaz?

Mielőtt Aro szólhatott volna a szemtelenségért Bella már előttünk volt és édesen mosolygott.

- Üdv! Örülök, hogy megismerhetlek titeket. Én Isi Volturi vagyok.

Akkor ő nem Bella?! De... Annyira hasonlítanak! Ez nem lehet!

Mielőtt reagálhattunk volna Bella, vagyis Isi, már újra Aro előtt állt. Jobb kezét feltartotta, tenyérrel felfelé. Úgy állt ott, mintha egy kislány kérne pénzt az apjától. Elég bizarr látvány volt.

- Mit szeretnél? - kérdezte Aro, aki közben  feltűnés nélkül próbálta kezeit háta mögé rejteni. Sikertelenül!

- A kulcsokat! - felelte átható tekintettel

- Miért?

- Egek! Vajon miért lehet szükségem egy kulcsra? Csak nem kinyitni egy zárat?! - a fejét rázta és forgatta a szemeit - És mielőtt megkérdeznéd! Azért akarom kinyitni azt a zárat, hogy kiengedjem azt, akit zárva tart. - a következő mondatokat már úgy mondta, mintha ezeréves barátjának adna tanácsot - Te is tudod, hogy igazságtalan lenne az ítélet. Látom rajtad, hogy nem akarod bántani. És abban is biztos vagyok, hogy nem csak azért könnyebbültél meg, amikor beléptem, mert hetek óta nem voltam itthon.

Nem is foglalkoztam azzal, hogy megértsem a beszélgetést, inkább tovább figyeltem. Isi továbbra is tartotta a kezeit és várakozva nézett Aro-ra.

- És mi a terved? Mit fogsz tenni, miután elengedted Edward-ot.

- Pontos tudod, hogy mik a terveim.

- Tőled akarom hallani.

Nagy sóhajtás, mintha nem szeretne elmondani valamit kétszer, aztán a legmegdöbbentőbb szavak hagyták el a száját.

- Innentől kezdve Cullen-ék az én felügyeletem alá tartoznak. Mind itt tartózkodásuk, mind távozásuk esetén felelősséget vállalok mindenért, amit tesznek! Szándékomban áll, Cullen-ékkel együtt, nyomozni ebben az ügyben. Azt hiszem ennyi, ha lesz még valami szólok. - vigyorgott

- Hah! Makacs vagy, mint mindig. - törődött bele Aro

- Azt hittem kedveled, hogy ilyen vagyok. - az a vigyor minden bizonnyal levakarhatatlan - Szóval?

- Rendben! Menj! Az ügyet mostantól hivatalosan is rád hagyom. - nyomta a kulcsokat a kezébe

- Köszönöm. - libbenő hajjal fordult ismét felénk - Akkor hozzuk ki a mi kis rabunkat. Egyik cella sem lehet valami szívderítő látvány belülről.

Már fél úton volt az ajtó felé amikor homlokát ráncolva visszafordult.

- Mondhatok valamit, ami már a terembe lépésem óta csípi a csőröm?

- Gondolom úgy is elmondod. Talán jobb lenne, ha megengedném. Rendben. Mond!

Komoly arccal fordult Jane felé. Mélyen a szemébe nézett, majd úgy, hogy mindenki biztosan hallja és értse a célzást azt mondta:

- Jane! Ha fájdalmat nem is, a próbálkozást azért érzem. - olyan angyalian mosolygott, hogy ha nincs a szemében az a kicsi szánalom, talán még maga Jane is bedől neki. Így azonban iszonyatos haragra gerjedt. Mások csak kuncogtak. Valaki azonban nem tudta visszafogni magát és hangosan felkacagott. Jane felé kapta a tekintetét. A fekete szempár Félix arcára fagyasztotta a mosolyt, de mások sem mertek megszólalni. A teremre fagyos csend zuhant. Félix lehajtott fejjel és ökölbe szorított kezekkel várta a fájdalmat, ami nem jött. Összeráncolta a homlokát és óvatosan felpillantott. Jane dühösen vicsorgott rá és szemmel láthatóan nagyon erőlködött. Pár perc után abbahagyta a próbálkozást, de dühe nem csillapodott, csak átirányult. Izzó tekintetét Isi-re emelte, aki továbbra is nyugodtan álldogált az ajtó előtt, ami mögött a folyosó másik végén Edward raboskodott. Jane fenyegető arcát, mintha észre sem vette volna. Sötét szemeit az övébe fúrta, majd bájosan elmosolyodott. Minden szó nélkül megfordult és kinyitotta az ajtót. Jane gonosz mosolyra húzta ajkait és felénk fordult. Ekkor, mintha az idő lelassult volna.

Halk cuppanás jelezte, hogy Alec és az idegen végre elengedték egymást.

Jane a szemebe nézett és pontosan tudtam, hogy most a képességét fogja használni.

Jasper felmordult mellettem és igyekezett a háta mögé szorítani, de mielőtt megtehette volna, valaki más is morogni kezdett.

Aztán Jane hatalmas lendülettel fúródott a mellette lévő falba, Isi kezével a torkán. Aki olyan magasan tartotta, hagy lábai legalább fél méterrel a föld felett lógtak.

Tisztán láttam őket a porfelhő ellenére, de azt megint nem tudtam megállapítani, hogy az az idegen lány hogy került mögéjük. Megint nem láttam a mozgását. De most Isi-ét sem. Mire mi reagáltunk volna, ő már cselekedett is.

- Talán nem fogalmaztam elég érthetően. - mondta halkan, de olyan hangon, amitől megfagyott bennem a vér. A szemei most is sötétek voltak, mint eddig, de mintha izzott volna. Olyan sötét fényt árasztott, amitől még nekem is felállt a hátamon a szőr. Remegtem, és éreztem hogy kedvesem mellettem szintén megrettent tőle. Valaki halkan felnyögött mögöttem. Talán Esme volt, de az is lehet, hogy én magam. - Azt mondtam, hogy Cullen-ék az én felügyeletem alá tartoznak. És a felügyelet egyben védelmet is jelent. Még egyszer ezt, meg ne próbáld! Értetted?

- Isi! - figyelmeztette a másik lány

- Megértetted? - morogta hangosabban

Már annyira remegtem, hogy meg kellett kapaszkodnom Jasper-be így éreztem, hogy ő is megremeg kissé. Jane lassan bólintott, de Isi még mindig nem engedett a szorításon. A másik lány lassan felemelte a kezét és a vállára tette.

- Elég Isi!

Mintha erre várt volna. Isi szeme egyetlen pillantással visszanyerte egyszerű sötét színét, kezei pedig elengedték Jane torkát, amin vörös csíkok virítottak. Isi nyugodtan sétált vissza az ajtóhoz, kinyitotta és elment.

- Gyertek ti is! - szót az idegen lány

Elindult Isi után és útközben megfogta Alec kezét, hogy őt is magával vigye. Az idegen fiú, aki már mellettünk állt, szintén velük tartott. Tudtam, hogy Edward felé mennek, és én is menni akartam, de még mindig a történtek hatása alatt voltam. Jasper óvatosan átölelt és húzni kezdett. A többiek is lassan, bizonytalanul követtek minket.

Kiléptünk a trónteremből. Végig a folyosón. Át a nagy kétszárnyú ajtón, egyenesen a cellák felé. A nap már lement, de a sötét ellenére pontosan láttam bátyámat. Gyenge volt, nagyon gyenge. Szemei feketék voltak az éhségtől és alig bírta nyitva tartani őket. Nem hiszem, hogy észre vett minket.

- Ne csapjatok zajt! - suttogta Isi - Nem kéne megijeszteni!

Halkan kattant a zár és kitárultak a rácsok. Isi belépett és bezárta azokat maga után. Lassan odasétált Edward-hoz. Letérdelt elé és a szemeibe nézett. Ő csak most vette észre a lányt. Még minket sem érzékelt.

Ahogy Isi arcát nézte, a szemében valami megváltozott. Remegve és erőlködve emelte fel a kezét, hogy megérintse az arcát, de nem volt benne elég erő és keze a nyakára csúszott. Ujjaival apró köröket rajzolt. Isi mosolygott kedvesen és a vállára tette a kezét.

- Sajnálom! - motyogta Edward

Rekedt volt a hangja az éhségtől és az erőlködéstől. Csoda, hogy egyáltalán meg tudott szólalni.

- Bocsáss meg! - Isi nem érthette, miről beszél, de mi már tudtuk.

Nem volt időnk cselekedni. Edward ujjai megálltak és kezével kicsit közelebb húzta Isi-t. Erőlködés nélkül dőlt előre, mintha vonzaná valami. Nem láttam Isi arcát, de talán most  értette meg, hogy mire is készül Edward, mert izmai megfeszültek, reagálni azonban már nem maradt ideje.

Edward ajkai az övére simultak.

Ízelítő a 12.fejezetből

Jobbra tőlük pedig...
Senki.
Pedig az előbb még láttam ott valakit.

Hátra fordultam a hármak felé, és megláttam őt. Azt a lányt aki alig fél perce még az ajtóban állt. Most Alec nyakában lógott, aki szorosan magához ölelte és szenvedélyesen csókolta. A másik lány halk léptekkel indult Aro felé. Csak most tudtam megfigyelni Őt. Ahogy az arcára néztem talán még a szám is nyitva maradt. Bella! Ő lépkedett lassú, megfontolt léptekkel a trónszékek felé.

- Mindig valami ostobaságot csinálsz, ha nem vagyok itt? - kérdezte költőien, ahogy arcrepesztő vigyort produkált.

11. fejezet - Volturi

A következő hamarabb jön ígérem! Addig is jó olvasást!!! :P A hibákért bocsika nem igazán volt időm átolvasni!

A fájdalom elemészt. Nem bírom már tovább. Bella nélkül nem ér semmit az életem. Alice még próbál meggyőzni róla, hogy életben van, de már ő sem hisz benne igazán. Miért is hinne? 3 éve. 3 hosszú éve keressük és még mindíg semmi. Két hete érkeztünk meg Volterrába, hogy segítséget kérjünk. De én semmibe nem reménykedtem. És igazam is lett. Aro meghallgatott minket, pontosabban megnézte Carlisle emlékeit. Nem lepődtem meg a reakcióján, előre megmondtam, hogy ez lesz. Összehívta a hármak tanácsát, hogy ítélkezzenek felettünk. Pontosan! Ítélkeztek. Nem meglepő, hiszen elvesztettünk egy embert, aki sokat tudott rólunk. Nem is csak sokat. Mindent! Nekik ennyit jelent Bella és semmi többet. Az ítélkezés végén azt mondták, hogy segítenek nekünk megkeresni, de csak azért, hogy a titkunk biztonságban legyen. Csak egy hónapig fogják keresni. Aztán, ha megtalálták őt már csak két lehetősége van. Halál vagy kárhozat. A családomat és engem pedig szintén megölnek, ha a titok kiszivárgott. Bár ettől nem igazán félek, mert tudom, hogy Bella nem árulna el minket soha, semmilyen körülmények között. Ha mégsem találnák meg, azt bukásnak könyvelik el. Vagyis a büntetés ugyanaz, mint a titok kiszivárgás esetén. Halál. Nem akrtam semmit kockáztatni. Beszélnem kellett Aroval. Tisztán élt bennem az a beszélgetés, és nem csak azért, mert alig 12 napja történt. Azóta Alice minden felém intézett pillantásával ölni tudna.

"Csendben haladtam végig a hosszú beton járaton, mint egy kísértet. A hatalmas kastély, melynek egy része a föld allatt állt, csendbe búrkolózott. Az őrök többsége nem jár le ezekre a folyosókra. Az egész építmény hideg és idegen ugyan, de itt különösen jeges a levegő. Siettem, amennyire csak tudtam. A lehető legkevesebb időt akartam itt tölteni. Meg sem álltam a folyosó végéig. Szemben és két oldalt egy-egy hatalmas tölgyajtó ékelődött a kövek közé, melyek a három volturivezető szobáját takarták. Egyenesen a szemben lévőhöz léptem és halkan bekopogtam. Nem mertem hangosabban, mintha attól tartanék, hogy a hangra kiugrik valami a falak mögül, és megtámad. Nem mintha nem tudnám megvédeni magam, de ez az óvatosság ösztön szerűen jött.

- Szabad! - a nyugodt hang arról tanúskodott, hogy odabent már nem érezni ezt a jeges és rémisztő érzést, így szinte bemenekültem oda a hideg folyosóról.

- Remélem nem zavarok. - mondtam neki, amikor beléptem

- Te sohasem zavarsz drága Edward!

- Beszélnem kell veled Aro!

- Mond csak! Miről van szó? - kérdezte kíváncsian

- Az ítéletről. - válaszoltam színtelen hangon.

A megértés fénye csillant fel a szemében, és arcáról aggodalmat is leolvastam. Tudta, hogy mire szeretném kérni, de azt nem, hogy mit fog rá válaszolni.

- Tudod, hogy miért jöttem.

- Jobb szeretném a te szádból hallani.

- Ne büntesd a családomat az én bűnömért! Minden, ami történt, miattam történt, ők nem tehetnek semmiről.

- Nem változtathatom meg a döntésünket. - bizonytalankodott

- Nem is kérlek rá.

- Akkor mire kérsz? - pedig pontosan tudta. Tényleg tőlem akarta hallani.

- Azt kérem, hogy ne büntesd a családomat az én hibáimért. Elég, ha én bűnhődöm értük.

- Saját halálodat kívánod?

- Ha a halál az egyetlen megoldás, azt csak magamnak kívánom.

- "Ha"? - igazán meglepődöttnek látszott.

- Bízom benne. Tudom, hogy nem árulná el a titkunkat senkinek.

- És ha mégis?

Nem akartam vitatkozni vele, így úgy tettem, mintha elképzelném, hogy ez valóban megtörténhet.

- Akkor az is az én hibám lenne.

- Azt kéred tőlem, hogy öljem meg a barátom fiát?

- Inkább, mint hogy  megöld ártatlan barátodat és ártatlan családját. - szándákosan hangsújoztam az "ártatlan" jelzőt, hogy még inkább elbizonytalanítsam. El is értem a célomat.

- Carlisle valóban jó barátom. - ismerte el - De a törvény, az törvény! - győzködte magát továbbra is.

- A törvény szerint büntetni kell a bűnöst. Csak a bűnöst.

Nagyot sóhajtott. Nem tudta, mit is tegyen, de én igen. Addig kell ütni a vasat, amíg meleg.

- Kérlek Aro! - vetettem be az utolsó fegyverem - Carlisle az apám, Esme pedig az anyám. Így gondolok rájuk, amióta csak megismertem őket. Nem akarom, hogy a lelkük elpusztuljon!

Tágra nyílt szemekkel nézett rám. Soha nem hittem benne, hogy nekünk vámpíroknak, még  van lelkünk, de megváltoztam. Legalábbis részben biztosan. Nem tudom elhinni, hogy olyan nagyszerű teremtményeknek - mint Esme, vagy Carlisle, vagy a testvéreim - ne lenne lelkük. Még ha nekem nincs is, mert ebben az egyben biztos vagyok. Aro bizonyára nem hitt nekem. Úgy gondolta, bármit megtennék azért, hogy megvédjem a családom, ami igaz is. De nem hazudtam, és ezt be is bizonyítom.

Felemeltem a kezem, és óvatosan felé nyujtottam. Óvatosan érintette meg, mintha félne attól, amit látni fog. Megfogta, majd föléhajolt. És végignézte a filmet, amit én már ezerszer láttam, vagy többször is tán."

A kőlépcsőn ültem, a felettem lévő hatalmas boltív árnyékában. Hallgattam az emberek gondolatait. Mindíg kerültem mások elméjét, menekültem az ostromló hangok elől. Most azonban megnyugtattak. Megnyugtatott a tudat, hogy valakinek az a legnagyobb problémája, hogy mit főzzön vacsorára.

- Edward! - szólt mögöttem Alice

- Hm?

- Aro beszélni akar velünk. Most. A szobájában vár.

Nem várt válaszra, csak megfordult és elindult a rideg folyosó felé. Én is feltápászkodtam, és utána indultam. Szótlanul sétáltunk végig a kastélyon, míg megérkeztünk Aro szobályának ajtajához. Alice halkan bekopogott.

- Szabad! szólt Aro nyugodtan

Ahogy beléptünk a szobába azonnal családom többi tagját pillantottam meg. Úgy tűnt nem tudják, miért is vagyunk itt, de én pontosan tudtam.

- Nos... Talán jobb, ha azonnal bele is kezdek. - szólt ismét Aro, de nem úgy tűnt, hogy nagyon lelkes a mondanivalója miatt.

- Már így is sokáig húztam. - motyogta halkan, hintha magát győzködné - már két hete keressük Bellát, ám semmit nem találtunk. Még halvány nyomokat sem, pedig a legjobb katonáim dolgoznak az ügyön megállás nélkül. Nagyon sajnálom, de nem tartom valószínünek, hogy megtaláljuk őt akár most, akár később.

Mindenki összerezzent a szobában, és egy emberként néztek rám aggodalmas szemeikkel. Engem azonban nem lepett meg. Pontosan azt mondta, amit vártam tőle.

- A szokásaink szerint ebben az esetben be kellene zárnunk téged az ítélet végrehajtásának napjáig. Nem igazán a szökés, inkább a legyengítés végett. Nem kapnál vért, és így nem lenne erőd ellenállni, még ösztönszerűen sem. De mivel te...

- Rendben! - szakítottam félbe - Zárjatok be!

Valaki keservesen felzokogott a szoba másik végében. Nem kellett odanéznem, hogy tudjam Esme volt az, mégis megtettem. Amit láttam nagyon szíven ütött. Esme Carlisle karjaiba vetette magát és minden eddiginél keservesebben zokogott. Apám sem tudta egykönnyen visszatartani magát, de próbált erős maradni.

- Biztos vagy benne? - nyugtalankodott Aro. Láttam rajta, hogy nem szívesen tenne ilyet, különösen  szüleim előtt, és reménykedett benne, hogy ellenkezni fogok. De nem tettem. Nem akartam kivétel lenni. Valamiért megnyugtatott a gondolat, hogy tálán annyira legyengülök, hogy nem fogom érezni a fájdalmat. Be kell vallanom... Féltem. Féltem a fájdalomtól.

- Igen. - válaszoltam. Igen. Ez volt talán az egyetlen dolog, amiben most biztos voltam.

- Rendben. Akkor kövess kérlek. - mondta egy nyugtalan pillantás kíséretében a szüleim felé.

Kilépett a szobából, de előtte felvett egy apró kulcsot az asztaláról. Végig sétáltunk a mindíg csendes folyosón, de a végén nem a trónterem felé vezető irányba fordultunk. Épp ellenkezőleg. Nem a díszes és nyüzsgó termet vettük célba, hanem valami sokkal sötétebb helyet. Néhány méter után egy nagy kétszárnyú ajtóba ütköztünk. A zárban az ajtóméretéhez illő kulcs volt. Aro elfordította és beléptünk a kétoldalt cellákkal szegélyezett áporodott szagú végeláthatatlan folyosóra. Sétáltunk néhány métert, majd ismét megálltunk. Aro kinyitotta az egyik mellettünk lévő cellát, és kitárta előttem. Engedelmesen besétáltam, mint egy kiskutya a házába. Hallottam, ahogy Aro bezárja mögöttem a rácsokat, de nem fordultam meg. Mielőtt a nagy kétszárnyú ajtó bezáródott volna, még hallottam reményvesztett sóhaját. Aztán semmi, csak a csend és magány. Elsétáltam a cellám hátsó sarkába, leültem és vártam. Vártam a véget, a sötétséget, az érzelemmentességet, a halált.

U.i.: NA! A mi kis Edwardunk most egy kicsit hűsölni fog , egyelőre ismeretlen ideig. Annyit azonban elárulok, hogy a következő részben a kis hősünk egy egyelőre ismeretlen hölgyeménnyel fogy "közelebbről megismerkedni". Ebből mindenki arra következtet, amire akar. Várom a komikat! Pussz: Gina

Kreatív Blogger!!!(2)

1. Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad (belinkelve a blogját)!
2. Tedd ki a logót a blogodra!
3. Írj magadról 7 dolgot!
4. Add tovább 7 embernek (ne felejtsd el linkelni a blogjukat)!
5. Hagyj megjegyzést náluk, hogy tudjanak a díjazásról!

1., Nagyon, nagyon, nagyon KÖSZÖNÖM  Rami - nak

2., Meg van!!! xD

3.,
1. Imádok zenét hallgatni és, ha csend van, akkor a falra mászok! :D
2. Igazából nagyon szerény vagyok, és könnyen megbántódok, csak ezeket az ökörködésekkel leplezem. (Nagyon ügyesen :P)
3. Nagyon szeretek olvasni (ha hiszitek, ha nem), de az írás már vetekszik vele!
4. Vámpír rajongó vagyok, amivel az egész család agyára megyek!
5. Orvos akartam lenni, de ezt a kémia kb. tucat 3-as után meg kéne fontolnom :P
6. Anyukám fodrász, de legutóbb majdnem kopaszra nyírt, szóval erősen gondolkodok a hajnövesztésen.
7. Néha szeretek túlozni, a hatás kedvéért, vagyis azt a "tucat 3-as", meg azt a "majdnem kopaszra nyírt" megjegyzést nem kell annyira komolyan venni xD

4., 
1. Nikuska94
2. adrii_
3. •αп∂ι•
4. Thara
5. Szimcsi
6. Cherry
7. Crystal

5., O. K.

10. fejezet

Bocsi, bocsi, bocsi, bocsi!!!!!
Tudom, hogy tegnapra ígértem, de minden összejött.
Még egyszer BOCSI!!! De ahogy ígértem, ez most jó hosszú, és úgy gondoltam, hogy jöhetnek ezután az izgalmak! Mit szóltok?!?

(Jasper szemszöge)

Száguldottunk keresztül az erdőn, mintha csak repültünk volna. A futás gyakran megnyugtat, sőt mondhatni mindíg. Most mégis egyre feszültebb letttem. Úton vagyunk ahhoz a helyhez, ahhol a farkasok és az idegen vámpírok összecsaptak. Amikor elindultunk még nem értettem, hogy milyen helyről beszélt Sam, de Edward útközben mindent elmesélt. Látta a gondolataikban, a harcot és az idegen vámpírok viselkedését. Ő is nagyon furcsának találta, de nem fejtette ki bővebben. Nagyon ramaty állapotban volt. Most viszont mi is tapasztalhatjuk, milyen sebességre képesek a farkasok. Egyáltalán nem voltak lassabbak tőlünk, sőt a sebességük talán meg is haladhatná a miénket. Már nem vagyunk messze a csatatértől. Érzem. És igazam is lett. Néhány perc múlva kiléptünk egy nagy tisztásra, ami régen talán egy gyönyörű rét lehetett, de most úgy tűnt, mintha felégették volna. Velem együtt családom is döbbenten nézte a kiégett területet. A farkasok ott álltak előttünk. Éreztem a feszültséget, ami belőlük áradt. Csak Sam változott vissza emberi alakjába, a többiek túl feszültek voltak ahhoz, hogy uralkodjanak a természetükön.

- Mi történt itt? - kérdezte Carlisle

- Felégették. - mondta ki a nyílvánvalót Sam

- Azt látjuk! - morogta Emmet - De ki? És miért?

- Azok a vámpírok voltak. És fogalmunk sincs, hogy miért.

A szemem végigsiklott a területen. Kerestem valamit. Bármit, ami az idegenek kilétére utalna, de semmi. Sehol semmi. Mindent hamu borított. Beálltam a rét közepére és döbbenten néztem körbe. Kiégett minden 20 méteres körzetben. Az első fától, az utolsó fűszálig. Minden. Mégsem ezért voltam annyira megdöbbenve. Nem ez volt az első ilyen terület, amit láttam. Annyi külömbséggel, hogy azokat a tüzeket, amik azokat a területeket felégették... Azokat a tüzeket én gyújtottam.

(Alice szemszöge)


Láttam Jasperen, hogy valami nagy baj van, de nem volt hajlandó elmondani. Már a házunkban vagyunk, és arra várunk, hogy mondjon valamit. Ahogy akkor a rét közepén állt. Azzal a döbbent, hitetlen és fájdalmas arcal, már tudtam, hogy valami nincs rendben. Aztán egyszer csak bejelentette, hogy mennyünk haza, mert itt semmit nem fogunk találni. A farkasokat elküldtük, mondván, hogy ha valami fontos dolgot tudunk meg, akkor értesítjük őket. Nagyon gyanakodtak, de végül belementek. Megpróbáltam megnyugtatni kedvesem, de semmit nem használt. Oda mentem hozzá és megöleltem, de kibújt az ölelésemből. Amikor meg akartam fogni a kezét elhúzódott, és csak annyit mondott, hogy otthon mindent elmond. Most pedig itt ülünk, és mindenki arra vár, mondja el azt a "minden" - t. Edwardon látszik, hogy tud valamit, de hiába is kérdeznénk, úgysem mondaná el.

- Gondolom most mindenki arra kíváncsi, hogy miért mondtam, hogy jöjjünk haza. - kérdezte

- Bingó! - poénkodott Emmet, erre mindenkitól egy dühös pillantást kapott, mire lesütötte a szemeit.

- Nos akkor szeretnék mesélni egy kicsit. A mútamról. - mindenki döbbenten és értetlenül nézett rá. Ő volt az egyetlen a családban, akiről nem tudtunk semmit, mert soha nem volt hajlandó beszélni a múltjáró. Nem tagadom, hogy nagyon kíváncsi voltam, de aggódtam is. Nem tudom, hogy hallani akarom - e azt, ami ennyire felzaklatta. De időm se lett volna tiltakozni, mert elkezdte a mesélést. Mindent részletezett, még az érzéseit, és másokét is. Elmondta,hogy emberként katona volt, hogy hogyan találkozott Máriával és a másik két nővel. Hogy hogyan harcolt, és nyerte meg nekik sorra a háborúkat. És ezek folyamán, hogyan lett Mária kedvence, és hogyan került ki mégis a kegyeiből, amikor segített megszökni annak a két vámpírnak, akikkel azóta is tartja a kapcsolatot. Mindenről beszámolt egészen a találkozásunkig. Mindenki dermedten hallgatta a beszédet, majd néma csendbe burkolózott. Pár másodperc múlva Jasper újra megszólalt.

- Sajnálom, hogy nem mondtam el hamarabb, de féltem a reakciótoktól. - motyogta bűntudatosan

- Ideje volt. - mondta szűkszavúan Edward

Mintha egy kis megkönnyebbülést és megértést láttam volna a szemében, de nem lehetett biztosan megmondani, a sok fájdalom, letargia és önmarcangolás között. De nem is igazán próbálkoztam, mert minden figyelmemet kedvesemre irányítottam.

- Vámpírhadsereg mi? - kérdeztem egy kis megjátszott gúnnyal. Kicsit megrezzent és egypől az én arcomat kezdte fürkészni. Lassanfelálltam a kanapéról és pár lépéssel előtte termettem. Óvatosan megöleltem, és egy apró puszit nyomtam az orrára.

- Ezt nem merted elmondani nekem? - mosolyogtam

Ő csak megölelt és megcsókolt.

- Szobára! - rötyögte Emmet, mire egy megszokott nyakast kapott Rosalietól

Senki ne mutatta, hogy nagyon felzaklatnák az előbb hallottak, amitől kedvesem nagyon megkönnyebbült.

- Csak azt nem értem, hogy hogy jön ide az a leégett rét. - mondta Carlisle. Valóban.

- Nos amikor túl erős volt az ellenfél, akkor csapdába kellett őket csalni, hogy győzhessünk. Olyankor eljátszottuk a kissebb cstákban, hogy veszítünk, így lankadt a figyelmük az utolsó harcra és lesből tudtunk támadni. De ilyenkor a kissebb csatákban el kellett tüntetni a nyomainkat, hogy nehogy szagot fogjanak. Erre a legjobb módszer a...

- Tűz. - motyogtam

- Pontosan.

- Okos! - mondta Carlisle

- Köszönöm. - mondta Jasper

- A te ötleted? - kérdezte

- Igen. Volt két nagyszerű képességű vámpír Mária csapatában. Márk és Mary. Mary az időjárást irányította, Márk pedig a tüzet, bármekkora távolságból. Azután már csak egy jó tervre volt szükség. Amikor elég messze értünk a csatatértől Mary eltüntette a nyomainkat az útról, Márk pedig mindent lángba borítot a harctéren 20 méteres körzetben.

- Pont, mint itt is.

- Igen. És az eső illatát is érezni lehetett még.

- De hogy kerül össze Viktória és Mária? - értetlenkedtem

- Azt nem tudom. - válaszolta

Hirtelen minden elsötétült körülöttem. Egy új kép bontakozott ki a szemeim előtt. Bella szobájának képe.

"Az ajtó hirtelen kivágódott, és egy szörnyű külsejű lány száguldott be rajta, majd be is csapta maga után. Egy fehér papírt szorongatott a kezében, és a szemében nem látszott más, csak félelem. Leült az ágyra, kapkodva szedte a levegőt és remegett. Nézte a kezében tartott levelet és szemeibe könnyek gyűltek. Hirtelen felpattant az ágyról és a földre vetette magát. A gyűrött papírdarab kicsusszant a kezéből, mikor remegő kezeivel az egyik laza padlódeszkát próbálta felemelni. A levél ott hevert kiterülve a földön, rajta vörös betűkkel. Csak néhány rövid sor állt a közepén, melyek már szinte olvashatatlanná maszalódtak. És egy szálkás aláírás az alján. Viktória."

Remegtem és ziháltam. Pont, mint az első ilyen látomásomkor. Mintha én is átéltem volna a történteket.

- Megint olyan furcsa látomásod volt? - aggodalmaskodott Jasper.

- Igen. - a hangom még gyenge volt, és akadozott, az átéltek miatt.

- Mond el, mit láttál! - utasított nyugodtan Carlisle.

Nem is kellett kétszer mondani. A szavak csak úgy folytak bellőlem. Gyanítottam, hogy kedvesem keze is benne van a dologban, de nem szóltam érte. Talán jobb is így.

- Szóval az már biztos, hogy valóban Viktóriának köszönhetjük ezt az egészet. - mondta Carlisle a beszámolóm végén. - Már csak az a kérdés, hogy ez a Mária hogy kerül a képbe. Az egyetlen nyom, amin elindulhatunk, az Viktória illata. Emmet, Rose és én elmegyünk Charliehoz, hogy beszéljünk a farkasokkal. Ti addig nézzetek szét megint a réten, hátha találtok mégis valamit.

Mind bólintottunk, majd elindultun.

(sokkal később)

(Jasper szemszöge)


Több, mint 2 év telt el azóta, hogy keresni kezdtük Bellát. Semmi! Még csak egy árva nymot sem találtunk. A kiégett réttől pár kilóméterre érezni lehetett valamit, de az sajnos nem biztos, hogy azoknak a vámpíroknak a nyomai voltak. De mivel nem volt más, ezért ezen indultunk el. Bejártuk Európát, Ázsiát, Amerikát, még Afrikát is, de semmit nem találtunk. Néhány halvány nyom, mintha épp néhány napja álltak volna tovább, de semmi biztos. Épp most tértünk vissza ismét Forksba egy hosszabb távollét után. Mindannyian a nappaliban ültünk, és a következő lépésről tanakodtunk.

- Talán segítséget kéne kérnünk. - ajánlotta Carlisle, már nem először

- Kire gondolsz? - kérdezte Edward. De pontosan tudta, kikről beszélt.

- A Volturi-ról. - válaszolta kelletlenül.

- És mit mondanánk? Hogy elvesztettünk egy embert, aki túl sokat tudott? - kérdezte gúnyosan

- Tudom, hogy nem bízol bennük, de legalább kérdzzük meg! Talán segítenek.

- És ha mégsem? - egyre dühösebb lett, ezért megpróbáltam lenyugtatni. Legalább részben sikerült. - Mindenkit megölnének. Talán ezt akarod?

Tudta, hogy Carlisle soha nem akarna ilyet, de az utóbbi időben hozzászoktunk az ehhez hasonló csípős megjegyzésekhez.

- Természetesen nem. - mondta Carlisle türelmesen - De gondold végig Edward! Csak Olaszországban nem kerestük. Ha meg sem próbálnánk, végül megbánnád. Hidd el!

Carlislenak igaza volt, mint mindíg, de Edward hajthatatlan és makacs.

- Volna egy javaslatom! - állt fel mellőlem egyetlenem.

- Éspedig? - gúnyolódott Edward. Figyelmeztetnem kellett magam, hogy most nincs olyan állapotban, hogy verekedjek vele, de nagyon nehéz volt visszafognom magam.

- Várjunk még 5 hónapot! Akkor lesz pontosan 3 éve, hogy keressük őt. Ha nem találjuk meg, vagy nem találunk olyan nyomot, ami biztosabb az eddigieknél, akkor megyünk a Volturihoz!

Mindenkinek tetszett ez az ötlet. Már csak Edward döntésére vártunk.

- Rendben! Ha 5 hónap múlva sem lesz semmi... Akkor irány Volterra!

Ui.:Amiért ilyen sokáig húztam, a kövivel igyekszem. De figyelem!!! Ha nem lesznek komik, az egészet abbahagyom!

. . .

OK - é! Akkor kedden (április 6.) lesz friss! De tényleg kérem azokat a komikat. A fejezet jó hosszú lesz, és "kicsit" felpörgetem az eseményeket. :D

Két aprócska ízelítő:

"Már nem vagyunk messze a csatatértől. Érzem. És igazam is lett. Néhány perc múlva kiléptünk egy nagy tisztásra, ami régen talán egy gyönyörű rét lehetett, de most úgy tűnt, mintha felégették volna. Velem együtt családom is döbbenten nézte a kiégett területet. A farkasok ott álltak előttünk. Éreztem a feszültséget, ami belőlük áradt. Csak Sam változott vissza emberi alakjába, a többiek túl feszültek voltak ahhoz, hogy uralkodjanak a természetükön..."

"- Talán segítséget kéne kérnünk. - ajánlotta Carlisle, már nem először

- Kire gondolsz? - kérdezte Edward. De pontosan tudta, kikről beszélt.

- A Volturi-ról. - válaszolta kelletlenül.

- És mit mondanánk? Hogy elvesztettünk egy embert, aki túl sokat tudott? - kérdezte gúnyosan

- Tudom, hogy nem bízol bennük, de legalább kérdzzük meg! Talán segítenek.

- És ha mégsem? - egyre dühösebb lett, ezért megpróbáltam lenyugtatni. Legalább részben sikerült. - Mindenkit megölnének. Talán ezt akarod?

Tudta, hogy Carlisle soha nem akarna ilyet, de az utóbbi időben hozzászoktunk az ehhez hasonló csípős megjegyzésekhez..."

Ui.: Az ízelítőben minden Jasper szemszögéből van! (Egy kis újitás!) :D

9. fejezet

Előre is bocsika! Nem túl hosszú, de tartalmas. És amíg nem lesz meg a 10 komi,addig nem jön a kövi.

(Alice szemszöge)

- Viktória.

Megdermedtem a név hallatán. Az nem lehet, hogy visszajött. Ez képtelenség!

- Az kizárt! - hitetlenkedett Jasper is.

- Bella ezt a nevet mondta.

- Ő volt az. - motyogta Edward halálra váltan.

Most először szólalt meg azóta, hogy Charlie kimondta "eltűnt". És most szörnyebben festett, mint valaha.

- Miért jött ide Viktória? - aggodalmaskodott Esme

- Belláért. - mondta Sam

- Mit akarna Viktória Bellától?! - értetlenkedett Rosalie

- Annyit mondott, hogy végre bosszút állhat meg, hogy "Szemet szemért. Ez volt James kedvenc mondása."  - magyarázta Sam - Ettől többet nem mondott.

- James??? - kiáltottunk fel egyszerre, kikerekedett szemekkel

- Mi köze az egésznek Jameshez? - tudakolta idegesen Carlisle

- Fogalmunk sincs. Azt sem tudjuk, hogy miért most akart bosszút állni miatta. Már csaknem egy év eltelt az eset óta.

- Tudtok arról is? - kérdezte Jasper, de Rosalie nem hagyott időt a válaszra

- Fontosabb az, hogy mi köze van Bellának Viktoria bosszújához?

Ez jó kérdés. Miért rajta akar bosszútállni?

- Ha belegondoltok van értelme. - mondta bizonytalanul Emmet

- Mi? Ennek semmi értelme!

- De! - nyögte Edward

- Mégis mi? - már nagyon érdekelt, hogy mire gondolt Emmet

- Ha minden igaz, Viktoria azt mondta, hogy James kedvenc mondása a "Szemet szemért".

- És? - értetlenkedett kedvesem

- Hát Edward megölte Viktória szerelmét Jamest. Akkor Viktoria megöli Edward szerelmét. Bellát!

Hát ja. Így már van értelme. Sajnos. Ha Viktoria valóban ehhez az elmélethez ragazkoik, akkor biztosan megöli Bellát. Ha még nem tette meg. Nem az nem lehet.

- Ez így akkor sem jó. - jelentettem ki - Viktoria biztos szétnézett itt, mielőtt cselekedni kezdett. Akkor pedig láthatta, hogy mi már nem vagyunk itt. Bellát viszont itt hagytuk, vagyis ő és Edward már nincsenek együtt.

- Ez igaz! - állt mellém szerelmem

- Nem hiszem, hogy Viktória be tudott jutni. - mondta kissé bizonytalanul Sam - Miután megjelentek folyamatosan figyeltük őket. Ez erdőből nem engedtük ki őket, és a ti házatokat is elkerülték.

- Akkor Viktória biztosan nem tudta, hogy elmentünk. - aggodalmaskott Esme

- De nem vagy benne biztos? - kédezte Jasper Samet fürkészve

- Nos... Nem teljesen. - vallotta be

- Miért?

- Azok a vámpírok nagyon furcsák voltak. A szaguk is más volt és nem csak azért, mert ők emberi véren éltek. Mintha érződött volna belőle a gonoszság. És a mozgásuk... Mintha egy egyszerű vámpír emberi sebességgel mozogna. Valahányszor láttuk őket, olyan érzésem volt, mintha szándékosan lassabban mozognának csak, hogy mi is lássuk. Amikor megtámadtuk őket mindíg sikerült elég közel kerülnünk, mégis mikor végre megsebezhettük volna valameiket, az eltűnt. Egyik pillanatról a másikra. Egyszer előttünk volt, aztán meg mögöttünk, és mindezt úgy, hogy nem is láttuk a mozdulatsort. Mindegyik. És voltak páran. Pedig legalább olyan gyorsak vagyunk, mint bármely másik vámpír.

- Ez különös, ilyet még soha nem hallottam. - mormogta Carlisle

- Most Bella megtalálása a legfontosabb. - mondtam komolyan

- Így van! - értett egyet kedvesem - talán az erdőben kéne kezdeni.

- Rendben! - állt fel Carlisle - Most rögtön indulunk.

- Mi is megyünk. - szólt Sam

- Természetesen.

Ezzel ki is mentünk a házból, Charliet magára hagyva a házban és besátáltunk az erdőbe. A farkasok sorra alakultak át, és már csak Sam volt emberi formában.

- Előre szólok. - mondta komolyan - Nem sok maradt abból a helyből.

8. fejezet - A vezér

Kérem azokat a komikat!!!


(Alice szemszöge)

- Mi? - kérdezte Edward. Láttam a rettegést a szemében, úgy , mint még soha. Számomra már összeállt a kép.

- Eltűnt. - válaszolt Charlie összetörten

- Hogy, hogy eltűnt? - keltem ki magamból, pedig nem is voltam dühös, csak féltem. - Nem tűnhet el valaki csak úgy!

- Nem is ezt mondta, pióca! - mondta az a kis kölyök, aki az előbb majdnem széttépte Edwardot. Jasper egy dühös morgással jutalmazta az ötletes becenevet.

- Jackob! Fogd vissza magad! - szólt megint a nyugodtabb hangú kutya.

- Kezdjük talán az elején. - szólt éppoly nyugodtan Carlisle, de én már az értetlenséget is kihallottam belőle.

- Ha jól értem, Charlie mindenről tud? - kérdezte gyanakodva

- Így van. - helyeselt a nyugodt kutya.

- Megtudhatnánk, miért lett felfedve a titkunk? - Carlisle hangja még mindíg nyugodt volt, bár most, mintha egy kis düh csengett volna benne.

- Abban a helyzetben nem volt más választásunk. - valószínüleg a kutya is kihallotta a dühöt, mert erősen csitítani próbálta - De mielőtt magyarázkodnánk be kellene mutatkoznunk. - ajánlotta

- Rendben. - egyezett bele végül apám - Én... - folytatta volna, de a kutya félbeszakította.

- Mi tudjuk a ti neveiteket. Bella mesélt rólatok. - magyarázkodott azonnal apám dühös tekintetére, de a hangja alapján nem mondott teljesen igazat. Ezt amúgy sem hiszem el. Bella soha nem árulna el minket.

- Nem kell semmi rosszra gondolni. - mintha olvasna a gondolataimban. Ez nem lehet ugye?! - Bella csak a neveteket mondta el, és persze a legfontosabb tudnivalókat. De ezt majd később. - tért vissza az eredeti témához - Én Sam vagyok. A falkavezér.

- Én Jackob. - morogta a dühöngő kutyus.

- Paul - az egyik feszengő eb a kanapéról.

- Embry - a mellette ülő kissé nyugodtabb, de legalább annyira körültekintő tag.

- Quil - morogta az utolsó.

Mi csak bólintottunk, és egy szót sem szóltunk. Csend ült a szobára.

- Akkor most jöhet a "magyarázkodás"? - tért a lényegre Jasper, kedvesnek éppen nem nevezhető hangnemben.

- Igen. - mondta kelletlenül Sam - Egy hónappal az után kezdődött minden, hogy elmentetek.

Az nem lehet. Pont akkor, amikor semmit nem láttam. Ez nem lehet. Nem! Nem! Nem! Miért nem láttam?Miért látok minden jelentéktelen apróságot, ha a legjobb barátőmön nem tudok segíteni?

- Mi viszont csak néhány nappal az eset előtt tudtuk meg a részleteket. - folytatta

- A részleteket? - kérdezte szerelmem

- Igen. Már korábban is láttuk Bellán, hogy baj van, de nem mondott semmit, és sehogy nem tudtuk kiszedni belőle. - sóhajtott fel csalódottan - Egy hónappal a távozásotok után vámpírok jelentek meg Forksban. Embereket öltek az erdőben, nem messze a turistaösvényektől. Megpróbáltuk elkapni őket, de mindíg kicsúsztak a kezeink közül. Olyanok voltak, mint a katonák. Volt egy vezető és több csatlósa is. Minket azonban nem egyszer észrevettek a túrázók és bejelentettek a rendőrségen, mint garázdálkodó medvéket. Ez egyrészt hasznos volt, másrészt veszélyes. Fennállt a lebukás veszélye, de szerencsére egyre kevesebb embernek támadt kedve a túrázgatáshoz.Két hónappal azután, hogy elmentetek Bella elkezdett furcsán viselkedni. Először azt hittük, hogy a hiányotok miatt, de mint később rájöttünk nem csak ez volt az oka. Aztán pedig egyre szörnyűbb állapotba került. Minden kis zajra összerándult; volt, hogy sírva fakadt. Nem mert kijönni a szobájából, és ott is folyton az ablakot leste. Bella tudta, hogy mik is vagyunk és soha nem árult el minket, így előtte mindenről nyugodtan beszélhettünk. Egyszer sikerült lehívnunk őt La Push-ba, hogy kicsit kimozduljon. Akkor is felhozódott ez a téma és amikor megemlítettük a vezetőt Bella, mintha lefagyott volna. Aztán teljesen felélénkült. Kérdezgetett a nőstényről. A kinézetéről és a többi vámpírról is. Ám amikor mindent elmondtunk a vezetőről teljesen összetört. Folyamatosan sírt és azt mondogatta, hogy "visszajött", "Tényleg eljött értem" meg, hogy "Előre figyelmeztetett". Amikor megkérdeztük, hogy kiről beszél csak egy nevet mondott.

Viktória.

Nos!!!

Mivel a kommentek száma a béka segge alá került :(, ezért én is bevezetek néhány újítást. Ezentúl csak akkor lesz friss, ha legalább 10 komit kapok!!!(Több is lehet:D ) A bejegyzések felett pedig ízelítőt és előrejelzést találhattok a kövit illetően. Álltalában előtte, vagy aznap kerül fel, mint a friss. Szóval várom a komikat!!!
xoxo: GinaX

Botrány Verespatakon!!! Pénz vs. Természet

Sziasztok!

Tudom, hogy abszolút nem kapcsolódik ide, de úgy éreztem, hogy annál jobb, minél több ember tud róla!

Engem borzalmasan felháborított ez a helyzet, ha van blogotok, és ti is így gondoljátok, rakjátok ki, mert az embereknek tudniuk kell, hogy mi zajlik Verespatakon, ami ha bekövetkezik nem csak az ott élőkre, de ránk is hatással lesz.

Verespatak egy aprócska község Erdély egyik legszebb részén, egy gyönyörű völgyben fekszik, szinte csak magyarok lakják. Ez egy még fel nem fedezett gyémántja Romániának, és az ott élő székelyeknek. Évekkel ezelőtt kiderült, hogy a falu alatt jelentős arany lelőhely található, és egy amerikai cég, a Gold Corporation, azonnal szemet vetett a területre. Nem csak az a baj, hogy a bánya létrehozásához le kéne rombolni az évszázados múlttal és kultúrával rendelkező gyönyörű erdélyi falucskát,

ki kéne telepíteni a generációk óta ott élő családokat, akiknek hozzátartozóik az ottani temetőben nyugszanak, és akik szeretnek ott élni, hanem az is, hogy az arany kinyeréséhez ciánt használnak, ami borzalmasan veszélyes méreg.A természetbe, a környezetbe, folyókba kerülve minden életet kiolt, nem marad utána más, csak a puszta, élettelen, szennyezett környezet, ráadásul évtizedekbe telik, amíg kiürül a földből, a vízből. Ezt a veszélyes anyagot ebben a gyönyörű völgyben akarják tárolni, a legbiztonságosabb gátat ígérve, hogy nem kerül a cián semmi esetre sem a folyókba.

Hiú ábránd.

Ugyanis bármily biztonságos is egy gát, egy idő után átszakad, és a Gold Corporation csupán 10 évig vállal felelősséget, mert addig térül meg a hasznuk rajta, addig munkát adnak az embereknek a bányákban, és az ott élő családokat is kifizetnék, hogy elmenjenek, de kérdem én, mit jelent 10 év?

Ha egy 20 éves ember elmegy oda dolgozni, akkor 10 év múlva még mindig csak 20 lesz. Előtte az egész élet, de nem tudna mit csinálni, hisz a munkahelye megszűnt, az otthonát ledózerolták, akkor mihez fog kezdeni?

Arról nem is beszélve, hogy milyen csodálatos, egyedülálló természeti értéktől fosztanánk meg az emberiséget.

Ha elkezdenék felfejleszteni ezt a területet, özönlenének ide a turisták, csak az kevesebb hasznot hoz, hosszabb időre kell befektetni, viszont a természeti értéket megőrizhetnénk és ápolhatnánk, nem pedig tönkre tennénk. A közelben volt már egy ilyen eset. Ott megépítették a bányát, az egy ausztrál cég volt, és a gát átszakadt. A cián a folyókba ömlött, többek közt a Tiszába és a Dunába.

A tudósok szerint még ma sem lehet felmérni, mekkora pusztítást okozott az a baleset, csaknem az egész halállomány kipusztult, a föld mérgezett lett, így a mezőgazdaság is veszélybe került, hisz a folyókból a földbe szivárgott a méreg.

Az a bánya most így néz ki:

Ezt akarják tenni azzal a varázslatosan szép völggyel is. Bár az Európai bizottság még nem hagyta jóvá a tervet, habár nem is lépett fel ellene, de ennek ellenére már a Verespatak melletti községet elkezdték lerombolni, a cég biztos a dolgában.

Az ott élők egy része nem akar elmenni, hisz miért is menne? Csodálatos helyen él, itt született, itt születtek az ősei is, miért hagyná el ezt a helyet?

Persze, voltak olyanok, akik elfogadták a pénzt, és elmentek, de nem mindenki. Vannak, akik harcolnak. Harcolnak az otthonukért, a családjukért, a jövőjükért és a múltjukért.

Csakhogy erre a cég azt mondja, hogyha szépszerével nem mennek, akkor majd elüldözik őket. Mert nem számít nekik más, csak a pénz.

Szerte a világon viszik körbe Verespatak történetét, hogy az emberek tudjanak róla, a mi sulinkba is így került be, és végignézve teljesen felháborodtam.

Nem sokat tehetek, de remélem, hogy a helyiek sikerrel járnak, és megmentik Erdély egyik gyöngyszemét a pusztulástól. A világ összes aranya nem éri meg ezt szerintem...

Kreatív Blogger!!!

1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, aki gondolt rám és küldte!

Mindenkinek köszönöm, aki gondolt rám! Nagyon boldog vagyok és imádok mindenkit! :D

2. A logót ki kell tennem a blogomba!

Meg van!!! XD

3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam!

1. Gréé: http://holdtitokhercegno.blogspot.com/

2. Kacey: http://cullenesafeherfarkas.blogspot.com/

3. kékszeműlány: http://www.europaelektro.gportal.hu/

4. Cherry: http://www.cherrysaveragelife.blogspot.com/

4. Írni kell magadról 7 dolgot!

1.: Lilla szavaival élve "vámpírbuzi" vagyok, szóval: Ide a vámpíros törikkel!!! :D

2.: A bátyuskám egyszer kiskutyáknak szánt kutyakaját akart venni nekem, mondván: "Ez is kicsi + az is = miért ne?!"

3.: Egyszer (szintén) a bátyám el akart adni egy tábla Boci csokiért!!!

4.: Az első barátommal a zongoravizsgánkon szakítottam, egy nagy pofonnal! :D 

5.: 8 évig jártam társastáncra, és még most is imádok táncolni!!!

6.: (Ne nézzetek strébernek!!!) Általánosba mindíg kitűnő voltam, kivéve mikor a felvételihez számított: 7. évvége, 8. félév! :P

7.: 7. osztály óta "könyvmoly" vagyok, de a kötelezőknek a címét sem tudom!!!xD

5. Tovább kell adnom a kitüntetést másik 7 blog társamnak!

6. Be kell linkelnem őket.

1. Ziaa: http://emeraldlight-zia.blogspot.com/ 
2. Ivi: http://hajnalifenycsovasaga.blogspot.com/ 
3. Elle: http://magyartwilight.blogspot.com/ 
4. Benina: http://lelekor.blogspot.com/ 
5. Tanyacullen: http://oregkut.blogspot.com/ 
6. Ancsa_girl: http://twilight-darkdawn.blogspot.com/ 
7. Rose: http://rose-nessie.blogspot.com/

7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.

7. fejezet - Nincs többé!

(Edward szemszöge)


Már mindenki állt a szobában. Egymással szemben a vámpírok és az alakváltók. Mindenki feszült volt, én pedig, már majdnem neki is ugrottam annak a Jackob nevűnek, amikor Charlie megszólalt:
- Nem akarok verekedést a házamban!
Ezzel nem lesz gond. Egyetlen rúgással kitessékelem a nappaliból, sőt, ha tekintettel vagyok Charlie kérésére, akár a házból is. Gyűlölt engem, már akkor is, amikor megérkezett, pedig soha nem látott azelőtt. Vagy mégis? Ja persze! Hisz ő volt az a kis ficsúr, aki megjelent a bálon és lekérte tőlem Bellát, csak, hogy át tudja adni az apja üzenetét. Már akkor sem volt közömbös szerelmem iránt. Most pedig...! Így azért már érthető az ellenszenve. Láttam az emlékeiben, milyen sokszor próbálkozott Bellánál a távollétem alatt és azt is, hogy kedvesem mindíg visszautasította. Ez nagyon jól esett. Ám a boldogságom nem tartott sokáig. Egészen addig, amíg meg nem láttam újra a gondolatait.

"Láttam Bellát, úgy ahogy Alice látomásában, vagy talán még rosszabb állapotban. Arca beesett és sápadt. A szeme alatti karikák kialvatlanságról árulkodtak. Azonban máskor is láttam már fáradtnak, amikor az egész éjszakát beszélgetéssel töltöttük és csak pár órát tudott aludni.Mégis valami most egészen más volt. A szemei nem ragyogtak a boldogságtól, mint minden reggel, amikor rájött nem tüntem el és még mindíg mellette vagyok. Épp ellenkezőleg. Eltűntem. Magára hagytam és ezt soha nem tudta feldolgozni. Hónapokig szenvedett a hiányomtól, és nem csak az enyémtől. Valahányszor megemlítették a Cullen nevet, vagy csupán említést tettek ránk, máris rosszul lett. Akadozva szedte a levegőt, mintha nem akarna a tüdejébe jutni. Karjait maga köré fonta, mintha így tartaná egyben magát"

A gondolatoknak olyan hamar lett vége, hogy először észre sem vettem.

Láttam magam előtt egy dühös fiút, aki kis híján nekem esett. Aztán felfogtam mit is látok. Jackob tajtékzó dühvel állt velem szemben, torkából mély morgások törtek elő.

- Szállj ki a fejemből pióca! - ha a többi kutya nem fogja le, már biztosan szétszedtük volna a konyhát (Charlie nagy Örömére)

- Nyugalom! - szólt egy másik kutya - Nem fogunk harcolni. - kijelentés volt, bár inkább felszólításnak hangzott. És volt benne valami parancsoló árnyalat is. Jackob nagy nehezen visszanyerte az önuralmát, de még mindíg gyilkos tekintettel méregetett. Azt sem tudom, hogy honnan tud a képességemről.

- Azt hiszem itt az ideje, hogy tiszta vizet ötsünk a pohárba. - mondta Charlie, olyan nyugodt hangon, mintha nem is egy vámpírcsaláddal és egy falka vérfarkassal lenne körülvéve.

- Kezdjük talán ott, hogy mindenki leül! - folytatta ugyanolyan nyugodtan

Miután senki nem mozdult, már kezdte elveszíteni a türelmét.

- Azt mondtam MINDENKI LEÜL!!! - az utolsó két szót olyan erélyesen mondta, amit még soha nem hallottam tőle.

Carlisle volt az első, aki megmozdult. Szép lassan indult vissza a fotelhez és Esmét is magával vitte. Majd leült és ölébe vonta kedvesét. Aztán Alice és Jasper indultak meg, maguk előtt tolva a gyanakvó Rosaliet és a harcrakész Emmetet. Aztán a farkasok mentek, gondosan kikerülve engem. Csak Jackob és a nyugodt hangú Sam - mint közben megtudtam - maradt még állva. Nem szívesen ugyan, de hátat fordítottam nekik és az ablakhoz sétáltam. Jackob és Sam mögöttem jöttek és megálltak egy ülőalkalmatosság mögött, amin a többi kutya feszengett. Charlie kényelmesen viszzahelyezkedett a fotelbe pár lépésnyire tőlem, és újra kibámult az ablakon.

- Nos... - kezdte el óvatosan apám - Miért is kellene tiszta vizet önteni a pohárba?

- A történtek miatt. - mondta Sam

- Mi történt? - kérdezte Alice

- Nem tudod? - vonta fel szemöldökét Jackob

- Honnan tudnám? - adta az ártatlant testvérem

- Hagyd! - mondtam, miután megnéztem jobban a kutya gondolatait - Mindent tudnak.

A családom teljesen ledöbbent.

- Mi van??? - értetlenkedett Rose

- Jól hallottad. - biztosítottam - És Charlie is tudja, ha nem tévedek.

Az említett csak bólintott, de nem fordult el az ablaktól.

- Mi a fene történt itt? - érdeklődött tövább Rose, cseppet sem udvariasan

- Nocsak négy hónapig nem érdekel titeket semmi, aztán hirtelen mindent tudni akartok?

Engem viszont nem érdekelt a mondanivalója. Csak Charliet hallottam. Ahogy a lányára gondol és nem érez mást, csak szeretetet és hiányt.

- Hol van Bella? - kezdtem el rettegni.

Néma csand ült a házra, amit Charlie sóhaja tört meg.

- Nem tudjuk. - mondta csendesen

- Mi? - értetlenkedtem, pedig egyre inkább összeállt a kép. A furgonban Bella illata halványodott, és nem hallottam semmi mást a házban rajtunk kívül, pedig már itthon kéne lennie.

Charlie csak újra felsóhajtott. Fájdalmasabban, mint valaha és halkabban válaszot, mint valaha.

- Eltűnt.

Bocsika, hogy rövid lett, de kevesebbet kell várni a kövire :D
Aztán írjátok azokat a komikat!!!

6/3. fejezet - Kutyák

Előre szólok, hogy nem ilyen rövidke részt akartam, csakhát nagyon kevés időm volt és mivel ezek most fontos dolgok lesznek, nem akartam elkapkodni. Várjatok hétvégéig és már itt is a kövi! :D Puxx: GinaX

(Alice szemszöge)


Én ezt az egészet nem értem! Most mi a fenének ülünk itt némaságba burkolózva? És mire mondta azt Charlie, hogy nem mondja el, amíg nincs itt mindenki? Egyébként is, honnan tuta, hogy itt vannak? És mi az, hogy már várt minket? És mi kit várunk?
Edward sem mond semmit. Amikor gondolatban megkérdeztem csak a fejét rázta válaszként. Wáááá... Nem bírom már sokáig. Jaspe is próbál megnyugtatni, de nem igzán sikerül neki.
Edward hirtelen felpattan és dühösen mered Charliera.
- Mi ez az egész?! Mit keresnek ezek itt?
Először fogalmam sem volt miről beszél, de aztán megéreztem. Azt a sörnyű ázottkutya szagot. Ezt nem értem. Egyre bonyolultabb ez az egész. Edwardnak pedig óvatosabbnak kellene lennie. Charlie még nem hallhatja őket.
- Itt vannak? - kérdezte Edwardot, majd választ nem is várva elindult az ajtó felé.
Szélesre tárta, majd várt. Pár perc múlva fel is tűntek az új vendégek. Ahogy beléptek a bejáraton újra és még erősebben csapott meg a kibírhatatlan szag.
- Oké! - vesztette el végleg a türelmét Edward - Most, hogy végre mindenki itt van, elmondaná valaki, hogy mi a fene folyik itt?
- Higgadj le pióca! - mordult fel az egyik és előrébb lépett, de mielőtt bármi mást tehetett volna egy másik megállította.
- Semmi meggondolatlanság Jackob! - szólt a higgadtabb.
Úgy tűnt, mintha ő lenne a falkavazér. De ami furcsa az egészben az ennek a Jackobnak a viselkedése. Persze én is nagyon szívesen széttépném őket, de a szemében többet láttam ennél. Mintha nem csak azért utálna minket, mert vámpírok vagyunk. Mintha valami sokkal többről lenne szó. Különösen Edward irányába ilyen. Vajon mi lehet az oka?

6/2. fejezet - Vendégek

Este jön a 3. rész :D

(Edward szemszöge)


Mivel Charlie próbálta kirázni a fejéből az emléket, ezért nem is tudtam túl sokat megtudni a történtekről. A lényeget azonban sikerült leszűrnöm. A kutyák beavatták őt a titkukba, elmondták, mik ők, hogy Bellának mi köze az egészhez és úgy láttam minket sem hagytak ki a sztoriból. Charlie tudta, hogy mik vagyunk és tudta azt is, hogy vissza fogunk jönni.
- Gyere be! És szólj a többieknek is! - mondta Alicenek és 100%-ig biztos volt benne, hogy mi is a közelben vagyunk. Azt is kiolvastam gondolataiból, hogy csak akkor fogja elmondani, mi történt Bellával, ha mind ott leszünk. Várjunk csak, mi történt Bellával!? Ahogy Charlie aggodlmát hallgattam lánya miatt, elöntött az aggodalom. Nem bírnám ki, hogyha történne valami Bellával.
- Nincsenek többiek, csak én vagyok! - mondta határozottan Alice, de Charliet ezzel sem tudta meggyőzni.
- Amíg nem jönnek be, addig nem monok semmit! - morogta kissé barátságtalanul.
- Mi történt Edward? - Carlisle volt az első, aki túllépett a döbbeneten.
Mindannyian tudni akarták, hogy miért viselkedik így Charlie, de ezt magam sem tudtam. Nem tudtam, mi az amit el akar mondani, ezt azonban csak egy módon lehet megtudni. Gyors mérlegelés után elindultam kifelé az erdőből, a ház felé. Ha lehetséges, a többiek még inkább megdöbbentek, de ez most nem érdekelt. Csak Bella érdekelt, semmi és senki más.
- Gyertek! - felszólításomra már a többiek is elindultak, de elég furcsán méregettek. Amikor Charlie észrevett, csak helyeslően bólintott és már el is tűnt az ajtó mögött. Alicet annyira meglepték az előbbi események, hogy csak akkor vett észre, amikor már elhaladtam mellette és beléptem a házba. Charlie már a konyhában volt és telefont tartott a füléhez. Amikor a másik oldalt felvették csak annyit mondott:
- Itt vannak.
- Megyünk. - a válasz egy fiútól jött, aki bizonyára fiatal volt, de annál határozottabb.
A társalgás rövidre sikerült, mert ezután már le is tették a készüléket. A többiek csak most értek ide, de ők is hallották a beszélgetést. Charlie mindenkit a nappaliba irányított és szó szerint megparancsolta, hogy üljünk le. Jasper, Emmet és Carlisle azonnal le is ültek a kanapéra, majd hugaim kedveseik ölébe pottyantak. Esme az ülőalkalmatosság karfáján helyezkedett el szorosan apám mellett és megfogták egymás kezét. Charlie az ablaknál elhelyezett fotelba ült, így nekem csak a másik bútordarab maradt. Ezután mindenki némaságba burkólózott. Senki nem szólalt meg, pedig mindenkinek kavarogtak a fejében a kérdések.
A kínos csendel talán csak Charlie nem törődött. Kényelmesenüldögélt a helyén és nézett ki az ablakon. Nem tudom, hogy szándékosan tette-e, de a gondolatai teljesen üresek voltak. Erősen koncetráltam rá, de csak családom gondolatai kúsztak vissza elmémbe. Aztán meghallottam valamit. Gondolatokat hallottam közeledni. De nagyon érdekes gondolatok voltak, összefüggöttek. Egyszer hallottam már ilyen gondolatoka. Hát őket hívta Charlie. A kutyákat.

6/1. fejezet - Mi folyik itt!?

Vasárnap 2-kor jön a 2. része.
Csak, hogy addig se unatkozzatok! :D

(Edward szemszöge)


- Charlie! - köszönt udvariasan húgom és már várta Charlie döbbenetét, ahogy családom többi tagja is. A hatás azonban fordítva sült el.
- Alice! - köszönt Charlie is - Már vártalak!
Ami azt illeti nagyon is nyugodtan fogadta a hírt. Rajtam kívül mindenki értetlenkedett, én pedig csak azért nem tettem ugyan azt, mert teljesen ledöbbentem. Charlie gondolataiban különböző képek jelentek meg. Azt azonban meg tudtam állapítani, hogy még régről valók. A lányával való megismerkedésünk idejéből.

Először csak Bella szerepelt bennük:

- Ahogy elgondolkodva járkál fel-alá a házban, mintha erősen koncetrálna valamire, vagy talán valakire.
- Amikor kissé kómásan betámolyog a házba, mintha álmából ébresztették volna. Ködösen néz magaelé, arcán piros foltocskák és eszeveszett iramban szedi a levegőt.
- Ahogy kecsesen ügyeskedik a konyhában, hogy valami finomságot állítson össze apjának és közben tekintete akaratlanul is a lépcső tetejére siklik, ahol pont a szobája ajtaját lehet látni. A szemei lázasan csillognak és kezei remegnek az izgalomtól. Charlie próbál rájönni, mitől ilyen "felspanolt", de mivel semmivel nem tudja kiszedni belőle, csak annyit mond:
- Szombat van.

A következő képeken már én is szerepeltem. Meglehetősen furcsa emlékek voltak! Nem is igazán a tartalmuk, hiszen azokra én is pontosan így emlékszem, inkább a nézőpont zavart meg. Így utólag, mintha Charlie teljesen máshogy látná a történteket. :
- Amikor elmentem, hogy Bella bemutasson neki.
- Amikor hazajön a munkából és ott lát minket a kanapén egymás karjaiban.

A mellkasom szúrni kezdett, ahogy láttam, milyen boldogok voltunk akkor. De Charlie most teljesen másképp látta a dolgokat.
Nem volt dühös, amiért a lányával lát, Nem gondolta, hogy nem tudom megvédeni. És legfőképp, látott valamit a szememben, amit eddig soha nem vett észre. A mindent elsöprő szerelmet. Tudta, hogy képes lennék bármire Belláért és már nem gondolta, hogy ez csak amolyan diákszerelem.
És, ha eddig döbbent voltam, akkor a mostani állapotomat inkább lesokkoltnak mondanám. Mert megláttam miért is változott meg a nézőpontja. Egy kínos beszélgetés részlete merült fel Charlie elméjében. A helyszínt sikerült felismernem, még régi emlékeiből. Bily Black házában volt kutyákkal körbevéve, akik most mégis emberalakot öltöttek.