6/2. fejezet - Vendégek

Este jön a 3. rész :D

(Edward szemszöge)


Mivel Charlie próbálta kirázni a fejéből az emléket, ezért nem is tudtam túl sokat megtudni a történtekről. A lényeget azonban sikerült leszűrnöm. A kutyák beavatták őt a titkukba, elmondták, mik ők, hogy Bellának mi köze az egészhez és úgy láttam minket sem hagytak ki a sztoriból. Charlie tudta, hogy mik vagyunk és tudta azt is, hogy vissza fogunk jönni.
- Gyere be! És szólj a többieknek is! - mondta Alicenek és 100%-ig biztos volt benne, hogy mi is a közelben vagyunk. Azt is kiolvastam gondolataiból, hogy csak akkor fogja elmondani, mi történt Bellával, ha mind ott leszünk. Várjunk csak, mi történt Bellával!? Ahogy Charlie aggodlmát hallgattam lánya miatt, elöntött az aggodalom. Nem bírnám ki, hogyha történne valami Bellával.
- Nincsenek többiek, csak én vagyok! - mondta határozottan Alice, de Charliet ezzel sem tudta meggyőzni.
- Amíg nem jönnek be, addig nem monok semmit! - morogta kissé barátságtalanul.
- Mi történt Edward? - Carlisle volt az első, aki túllépett a döbbeneten.
Mindannyian tudni akarták, hogy miért viselkedik így Charlie, de ezt magam sem tudtam. Nem tudtam, mi az amit el akar mondani, ezt azonban csak egy módon lehet megtudni. Gyors mérlegelés után elindultam kifelé az erdőből, a ház felé. Ha lehetséges, a többiek még inkább megdöbbentek, de ez most nem érdekelt. Csak Bella érdekelt, semmi és senki más.
- Gyertek! - felszólításomra már a többiek is elindultak, de elég furcsán méregettek. Amikor Charlie észrevett, csak helyeslően bólintott és már el is tűnt az ajtó mögött. Alicet annyira meglepték az előbbi események, hogy csak akkor vett észre, amikor már elhaladtam mellette és beléptem a házba. Charlie már a konyhában volt és telefont tartott a füléhez. Amikor a másik oldalt felvették csak annyit mondott:
- Itt vannak.
- Megyünk. - a válasz egy fiútól jött, aki bizonyára fiatal volt, de annál határozottabb.
A társalgás rövidre sikerült, mert ezután már le is tették a készüléket. A többiek csak most értek ide, de ők is hallották a beszélgetést. Charlie mindenkit a nappaliba irányított és szó szerint megparancsolta, hogy üljünk le. Jasper, Emmet és Carlisle azonnal le is ültek a kanapéra, majd hugaim kedveseik ölébe pottyantak. Esme az ülőalkalmatosság karfáján helyezkedett el szorosan apám mellett és megfogták egymás kezét. Charlie az ablaknál elhelyezett fotelba ült, így nekem csak a másik bútordarab maradt. Ezután mindenki némaságba burkólózott. Senki nem szólalt meg, pedig mindenkinek kavarogtak a fejében a kérdések.
A kínos csendel talán csak Charlie nem törődött. Kényelmesenüldögélt a helyén és nézett ki az ablakon. Nem tudom, hogy szándékosan tette-e, de a gondolatai teljesen üresek voltak. Erősen koncetráltam rá, de csak családom gondolatai kúsztak vissza elmémbe. Aztán meghallottam valamit. Gondolatokat hallottam közeledni. De nagyon érdekes gondolatok voltak, összefüggöttek. Egyszer hallottam már ilyen gondolatoka. Hát őket hívta Charlie. A kutyákat.